14 kilométernyi cölöpre épül a szegedi lézerközpont

 

A tervek szerint 47 milliárd forintos támogatással 2015 végére készülhet el a szegedi szuperlézer központ nagyberuházás első fázisa, amely a kutatóközpont kivitelezését és a lézertechnológia beépítését foglalja magában. 2016 elejétől elkezdődhetnek a kutatások, miközben folyik a projekt második, 14,3 milliárd forintos költségvetésű szakaszának megvalósítása. A tervek szerint 2015 végére elkészülő, összesen 24 ezer 500 négyzetméter alapterületű épület speciális szerkezeteket kíván meg. A különleges épületspecifikáció és a gyenge talajterhelhetőség miatt összesen 14 kilométer cölöpalapot építenek, a legmélyebb alapozási sík eléri majd a 45 métert. A rezgésmentes lézerkutatási feltételek biztosításához 5500 négyzetméter rezgésmentes alap készül majd parafából és rugóból. A légmozgások elkerülésére és a megfelelő hőmérsékleti viszonyok eléréséért nyolcezer négyzetméter tiszta tér építésére lesz szükség. A szegedi lézerközpont a tervek szerint két ütemben épül majd. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával megvalósuló, nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás 85 százalékát az Európai Unió a Strukturális Alapokból finanszírozza.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hackerekre vadászik a japán rendőrség

hét jan 28 , 2013
ShareTweetPinShare  Hackerekkel akar együttműködni a japán rendőrség a kiberbűnözés és a növekvő számú internetes támadás visszaszorítása végett – írta a Jomiuri Simbun japán napilap pénteken. A hatóságok azt remélik, hogy a hackerek segítségével új információkhoz jutnak majd a kiberbűncselekményekkel kapcsolatban, és olyan vírusok terjedését akadályozhatják meg, amelyekkel az interneten keresztül […]
ZX-81

És még ez is...