Pénzbünti a NASA rendszerét feltörő hackernek

 

A Kolozsvári Táblabíróság jogerős végzése értelmében a követelt fél millió dollár helyett csak 15 ezer dollár kártérítést kell fizetnie az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (NASA) informatikai rendszerét feltörő Butyka Róbert kolozsvári hackernek. A végzés szerint a táblabíróság törli az 584 ezer dolláros kártérítésről hozott alapfokú ítéletet, és csak 15 ezer dolláros kártérítést ítél meg a büntetőperben polgári peres félként részt vevő NASA-nak. Butyka ügyvédje a kolozsvári lapnak elmondta, a NASA semmilyen dokumentummal nem támasztotta alá a félmillió dolláros kárigényét, és tudomása szerint biztosítással is rendelkezett a hackertámadásokból származó kár esetére. A világhálón Iceman fedőnevet használó hackerre a NASA feljelentése alapján csaptak le a román hatóságok 2011. november 16-án. A vád szerint a fiatalember 2010 decemberében behatolt a NASA informatikai rendszerébe, ott megváltoztatta a jelszavakat, és olyan mértékű károkat okozott, amelyek helyreállításához az amerikai szakemberek fél éves munkájára volt szükség. A romániai lapok szenzációként közölték, hogy a nem mindennapos hackeri teljesítményt elérő 26 éves fiatalember mindössze kilenc osztályt végzett. A magyar hackert tettéért januárban három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kolozsvári Bíróság. A per a NASA-nak fizetendő kártérítés ügyében folytatódott — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Feltöltő kártya a PayPaltól

pén dec 14 , 2012
ShareTweetPinShare  A mobiltelefonos feltöltő kártyához hasonló megoldást vezet be a PayPal az internetes vásárlások finanszírozására azoknak, akik ragaszkodnak a készpénzhez – írja a TechCrunch technológiai hírportál nyomán az MTI. Az internetes vásárlások fizetési forgalmának lebonyolítására létrehozott, a vevő és az eladó közötti bizalmatlanság áthidalása érdekében fizetés-közvetítő szerepet vállaló PayPal a […]
ZX-81

És még ez is...