Zuckerberg: a globalizáció ellen fordul a közhangulat

1

A Facebook alapítója szerint mélységesen aggasztó, hogy a közhangulat világszerte a globalizáció folyamata ellen fordul.

Mark Zuckerberg a BBC televíziónak adott interjúban kijelentette: sokan úgy érzik, hogy nem tudnak lépést tartani a globalizációval járó gyors ütemű változásokkal, és ma már vannak olyan mozgalmak, amelyek célja a visszalépés a globális szintű összekapcsolódástól. Kijelentette: amikor létrehozta a Facebookot, a világ összekapcsolódásának célját senki nem vitatta, e globális összekapcsolódás évről évre szorosabbá vált, és ez tűnt a folyamatok fő irányának. Zuckerberg szerint azonban ma már ezt az elképzelés egyre inkább vitatottá válik.

Hozzátette: továbbra is hisz abban, hogy hosszú távon ez a globális összekötődési folyamat jobbá teszi a világot, ám elismeri azt is, hogy a globalizáció ideája bizonyos esetekben figyelmen kívül hagyta a saját maga által teremtett kihívásokat, és a mostanában tapasztalható jelenségek egy része az erre adott reakció. A Facebook alapítója szerint ügyelni kell arra, hogy az emberi közösség globálissá válása mindenki számára hasznos legyen, mert ez nem fog automatikusan megtörténni.

Arra a felvetésre, hogy egyes találgatások szerint politikai szerepvállalásra készül, sőt akár indulhat a 2020-as amerikai elnökválasztáson is, Zuckerbeg csak annyit mondott, hogy „jelenleg” ilyesmivel nem foglalkozik, most elsősorban a globális összekapcsolódás folyamata érdekli.

One thought on “Zuckerberg: a globalizáció ellen fordul a közhangulat

  1. Most csak az a kérdés globálisan ellene fordult, vagy csak lokálisan? (Vendelin úr szerint a Szindbádból: "hát, szembefordult, kérem")

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

LG G6 FullVision kijelző: tökéletes kényelem és hatékonyság

vas febr 19 , 2017
ShareTweetPinShare Az LG bemutatta G6 okostelefonjának új felhasználói felületét, a UX 6.0-t, amelyet kifejezetten a káva nélküli készülék FullVision kijelzőjére fejlesztettek. Az LG G6 5,7 hüvelykes QHD+ (2880×1440) felbontású, 18:9-es arányú kijelzője teljes egészében kitölti a telefon előlapját. Az ergonomikus dizájn jegyében tervezett készülék méreteinek köszönhetően rendkívül kényelmes, és mindenfajta […]
okostelefon

És még ez is...