Williamson: Oroszország kalandor politikája veszélyezteti Európát

1

Oroszország kalandor politikája veszélyezteti Európa biztonságát – jelentette ki a brit védelmi miniszter az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC). Gavin Williamson beszédében kiemelte, hogy „a világ egyre veszélyesebb és sötétebb hellyé válik”, amelyben a NATO egyre fontosabb tényező, mert „visszatért egy régi ellenfél”, Oroszország. Moszkva megpróbálja „belehajszolni a Nyugatot egy új fegyverkezési versenybe, amelyet a Nyugat nem akar”, és a nemzetközi közösség szabályait megszegve folytatja tevékenységét. A hadviselés egy „szürke zónáját” megteremtve katonai, politikai, hírszerzési, informatikai, gazdasági és „kriminális” eszközökkel próbál ellenfelei fölé kerekedni – közölte. Így például „a dezinformáció, az online trollkodás és a kibertámadások” már mindennaposak, egy „új normalitás” részét alkotják – mondta a brit miniszter, hangsúlyozva, hogy meg kell fizettetni Moszkvával „kalandor” politikája árát.

One thought on “Williamson: Oroszország kalandor politikája veszélyezteti Európát

  1. Ahelyett, hogy békés egymás melletti élésre törekednének, állandóan a ruszkikat ekézik Ők akik ránk szabadították az afrikai „tavaszt” – na, jobb lenne ha hallgatnának- a nagy „rendcsinálók” – romok, romok, halál mindenütt és terroristák az áldásos megjelenésük nyomán. Orbán kapcsolat az oroszokkal bántja a csőrüket – most bevetették Netánjahut – ez lesz a kontrapunkt – indirekt, mert Amerika nem akar itt is mint a románoknál és lengyeleknél – támaszpontokat kiépíteni. De a hasonlóan halálgyáros Izraelt bedobták. Orbán meg ugrik mint a jó kisfiú. Hajrá Magyarország!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ide fejlődik a felhőtechnológia VI.

ked febr 19 , 2019
ShareTweetPinShareAz Oracle megvizsgálta a felhőtechnológia jövőbeni lehetőségeit, s tíz pontba foglalták össze a várható fejlesztéseket. 6. A fejlesztők száma tízszeresére, a termelékenység 400 százalékkal növekszik 2012-2018 között a GitHub felhasználóinak száma 5 millióról 31 millióra növekedett, ám a fejlesztők számának ilyen jelentős növekedését az alkalmazások iránti kereslet továbbra is túlszárnyalja. […]
felhő

És még ez is...