WHO: kétéves kor előtt káros a képernyőt bámulni

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlása szerint kétéves koruk előtt ne ültessék semmilyen képernyő elé passzívan a gyerekeket a szülők, gondviselők. A nemzetközi szervezet szerint kettő és négy éves kor között is legfeljebb napi egy órát, de inkább kevesebbet engedélyezzenek a szülők a gyerekeknek a tévé vagy más képernyő előtt, ideértve a számítógépes játékokat is. A WHO új ajánlásai arra irányulnak, hogy a szülők ne ültessék passzívan a képernyők elé a kicsiket, ne adjanak a kezükbe tabletet vagy mobiltelefont szórakoztatásul. A szervezet ezzel a gyermekkori mozgásszegénység ellen küzd, mivel a kevés mozgás, testedzés globálisan vezető kockázati tényezője az idő előtti halálozásnak és az elhízás okozta betegségeknek. A WHO ajánlásai között szerepel, hogy a kisbabák egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, sokat mozogjanak, és legalább harminc percig a hasukon feküdjenek. Az újszülöttek számára fontos a 14-17 óra alvás, négy és 11 hónapos kor között pedig a 12-16 óra alvás ajánlott. Ebben a korosztályban egyszerre egy óránál többet ne töltsön a gyerek bekötve babakocsiban, ülésben vagy babahordóban – figyelmeztetnek a szervezet kutatói. Az egy és két év közötti kisgyerekek számára napi legalább három órás fizikai aktivitást, legfeljebb egy órai képernyőidőt és 10-13 óra alvást ajánl a WHO. Ebben a korcsoportban szintén nem ajánlott egyszerre egy óránál több időre korlátozni a gyerekek mozgását, például a kocsiülésbe bekötve.

Az Egyesült Államokban 18 hónapos kor előtt nem ajánlják a gyerekeknek a képernyőnézést, Kanadában kétéves kor a határ – ismertette a BBC News hozzátéve, hogy Nagy-Britanniában nincs ilyen hivatalosan ajánlott limit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hódmezővásárhely: több, mint egy hétig tartott a feltört önkormányzati rendszer helyreállítása

vas ápr 28 , 2019
Az informatikai rendszerét ért támadás miatt csúszott a hódmezővásárhelyi önkormányzat beszámolója a Magyar Államkincstárnak – közölte a polgármesteri hivatal. Március 18-án külső támadás érte az önkormányzat informatikai rendszerét, és a gazdálkodási rendszer csak hosszú idő után tudott újra teljesen üzembe állni. A polgármesteri hivatal közleménye szerint a városháza részéről senki nem […]

És még ez is...