Vegye-vigye: eladósorba kerültek az 5G-s frekvenciák

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) stratégiájának része az 5G-szolgáltatásokhoz szükséges frekvenciák biztosítása a közeljövőben – mondta a hatóság elnöke. Karas Monika bejelentette: az NMHH megkezdte a 2019 közepére tervezett frekvenciaértékesítés előkészítését, amelynek keretében elsődlegesen a 700 és a 3400-3800 megahertzes frekvenciasávokat kínálják majd fel a szolgáltatóknak. Karas szerint közös érdek az 5G-hálózat bevezetése, amely a nagyobb adatátviteli sebesség mellett sok új lehetőséget nyit a felhasználók előtt, a többi között az okos eszközök hálózatba szervezését. Emellett olyan változásokat indíthat el, olyan adatforgalomra lesz képes, amely a vezetékes szolgáltatókkal is versenyhelyzetbe hozza a mobilszolgáltatókat – tett hozzá.

Közölte: vizsgálják annak lehetőségét, hogy az 1,5 gigahertzes, 2,2 és a 2,6 gigahertzes frekvenciasávok egésze, illetve azok még fel nem használt részei is az értékesítés tárgyai legyenek. Elmondta: az 5G-frekvencia értékesítése új szabályozási kihívásokat is jelent az NMHH-nak, a tervek szerint az idei év végére összeállítják a jogi feltételeket tartalmazó tervezeteket, és jövő nyár elején indítják el az értékesítési eljárást. „Minden szükséges intézkedést megteszünk azért, hogy a rendelkezésre álló sávok felhasználhatók legyenek 5G-célokra” – fogalmazott. Az NMHH célja, hogy a felhasználók részére mielőbb elérhető, jó minőségű, sokszínű és innovatív 5G-szolgáltatások álljanak rendelkezésre az egyenlő hozzáférés elvét figyelembe véve – mondta a hatóság elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Képtelenek vagyunk leszokni a vezetés közbeni mobilozásról

sze szept 26 , 2018
ShareTweetPinShareTöbb mint ezer szabálysértési eljárást indítottak a rendőrök kétnapos akciójuk során olyan sofőrök ellen, akik menet közben, kézben tartva használták mobiltelefonjukat – közölte a rendőrség. Azt írták: 12 314 járművezetőt ellenőriztek, 1123 szabálysértési eljárást indítottak. Mint felidézték, a rendőrség az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Tispol) éves ellenőrzési terve alapján pénteken […]
sofőr

És még ez is...