Vegye-vigye: a Konzum PE Magántőkealap 12,43 százalékos részesedést szerzett a 4iG Nyrt.-ben

A 4iG Nyrt.-ben összehangoltan többségi befolyást szerezni kívánó befektetők közül a Konzum PE Magántőkealap június 8-án függő hatállyal megszerezte a 4iG további, 233 660 darab részvényét – tette közzé a Konzum Nyrt. és a 4iG a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A magántőkealap ezzel a közlemény szerint 12,43 százalékos tulajdoni hányadhoz és 12,76 százalékos befolyáshoz jutott. A tényleges befolyásszerzés előfeltétele a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárulása. Az Opus Global Nyrt., valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. és annak két alapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap opciós vételi szerződéseken, illetve egyéb tőzsdén kívüli jogügyleteken keresztül 50,28 százalékot meghaladó többségi befolyást szerez a 4iG Nyrt. fölött a vállalatok június 6-i bejelentése szerint. Az érintett befektetők a bejelentéskor a korábbi megegyezések eredményeként a 4iG Nyrt. részvényeinek a 33,57 százalékával, azaz több mint 614 ezer törzsrészvénnyel rendelkeztek, ezért nyilvános vételi ajánlatot kellett tenniük a társaság valamennyi részvényese számára.

Az ajánlattevők a 4iG Nyrt. 1 millió 880 ezer darab, 1000 forint névértékű törzsrészvényét 180 napos átlagáron, részvényenként 2942 forintért kívánják megvásárolni, a tranzakció lebonyolításával az MKB Bankot bízták meg. A nyilvános ajánlattételi szakaszban megszerzett részvények az Opus Global Nyrt. tulajdonába kerülnek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vételárat még nem hagyta jóvá. A nyilvános vételi ajánlattal, továbbá egyéb jogügyletek teljeskörű lezárásával az Opus Global Nyrt. legalább 14,15 százalékos, a Konzum PE Magántőkealap 12,94 százalékos, míg a Repro I. Magántőkealap 23,16 százalékos tulajdont szerez a 4iG Nyrt.-ben. Az Opus Global Nyrt. a nyilvános ajánlattételi szakaszt követően a 4iG menedzsmentjének hozzájárulásával tőkeemelésre készül az informatikai vállalatnál, melynek során a banki informatikai szolgáltatásokat nyújtó Takarékinfó Zrt.-ben meglévő 24,67 százalékos részvénycsomagját apportálná a 4iG Nyrt.-be,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Újabb szankciók orosz személyek és vállalatok ellen

sze jún 13 , 2018
Az amerikai kormány hétfőn újabb szankciókat rendelt el orosz személyek és vállalatok ellen. A szankciókkal sújtottak listáját ezúttal is a pénzügyminisztérium tette közzé, Steven Mnuchin tárcavezető aláírásával. A büntető intézkedések három orosz állampolgárt és öt számítástechnikai vállalatot, köztük egy kutató intézetet érintenek, az indoklás szerint azért, mert együttműködtek az orosz […]

És még ez is...