Végre: jön a mosogatógép feltöltésére is képes robotot

robotJövőre már a mosogatógépbe is képes lesz bepakolni az a harmadik generációs robot, amelyet a birminghami brit tudományos fesztiválon mutattak be fejlesztői. Boris, akit a fesztivál zárónapján tártak a nagyközönség elé, egyike a világ első olyan robotjainak, amelyek az emberekre jellemző mozdulatokat idézve képesek célzottan megmozdítani számukra idegen tárgyakat. A robotot a Birminghami Egyetem kutatói fejlesztették ki, ami öt évbe és 350 ezer fontba került. A kezein öt-öt ujjal rendelkező Boris az arcán és a csuklóján lévő érzékelőkkel „látja” a tárgyakat. Mindössze tíz másodpercre van szüksége ahhoz, hogy a több ezer lehetőség közül kiválassza az adott tárgy megragadásának legjobb módját, és a cél eléréséhez szükséges karmozdulatokat is pontosan megtervezze, kikerülve az akadályokat .

„Ez Boris első nyilvános szereplése” – mondta a rendezvényen Jeremy Wyatt, az intézmény számítógép-tudományi karának professzora. A szakember szerint a robot kifejlesztése öt évükbe és 350 ezer fontba került.

„Nem arra van beprogramozva, hogy felvegye a tárgyat, hanem arra, hogy megtanulja felvenni azt. A robot lát valamit, és mivel arra van kiképezve, hogy egy bizonyos tárgyat egy bizonyos módon fogjon meg, ezért azt mondja magában – oké, ez a felület hasonlít arra, amit ismerek, szóval ezt a fogást fogom alkalmazni” – magyarázta a robot megépítésében segédkező Maxine Adjigble kutatómérnök. A fejlesztők célja, hogy 2015 áprilisára Boris képes legyen bepakolni egy mosogatógépbe, illetve, hogy Boris idővel a bal karját is tudja használni és a tapintás érzékével is gazdagodjon. A kutatók hosszú távú célja, hogy olyan robotokat építsenek, amelyek emberi környezetben, irodákban, kórházakban és raktárakban is képesek működni – adta hírül a BBC News.

„Nem mintha úgy vélném, hogy a mosogatógép-feltöltő robotok égető gazdasági, vagy szociális szükségleteket elégítenének ki” – jegyezte meg Wyatt. „De ez tipikusan olyan feladat, amely odafigyelést igényel az embertől – olyasmi, amelyhez az összes olyan kézi ügyességre szükség van, amelyek kifejlesztésére több százmillió évet szánt az evolúció. Azáltal, hogy mindezt ‘beletesszük’ egy robotba, reméljük, hogy a jövőben sokkal rugalmasabbá tehetjük őket” – magyarázta a szakember. A fejlesztőcsapat tervei közt szerepel, hogy Boris idővel a bal karját is tudja használni és a tapintás érzékével is gazdagodjon.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Így nyomtathatsz kevesebb festékkel

szo szept 13 , 2014
A nyomtatófesték milliliterenként akár több mint száz forintba is kerülhet. Persze ennek megvan az oka, hiszen a fejlesztése és előállítása is rendkívül költséges. Kiváló minőségű nyomatok csak hasonlóan jó minőségű tonerekkel állíthatók elő, így ezen nem feltétlenül érdemes spórolni. Amin viszont lehet és érdemes is takarékoskodni, az a felhasznált festék vagy […]

És még ez is...