Van magyarázat az SAP veszteségességére

Haszonkulcsainak javításában új ambiciózus középtávú célokat tűzött ki maga elé az SAP német szoftvergyártó — jelentette be a társaság.

A nemzetközi számviteli szabványok szerint (IFRS) készített gyorsjelentés adatai szerint az SAP – piaci tőkeértéke alapján Európa legnagyobb technológiai vállalata – 6 milliárd 91 millió euró bevételt ért el január-márciusban, 15,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Működési vesztesége 136 millió eurót tett ki. Ennek oka egy átalakítás egyszeri költsége, ami 886 millió eurót vittek el a nyereségből. (Az egy évvel korábban 1 milliárd 25 millió euróra rúgott a működési eredmény fényében az üzemi eredmény az átalakítás költsége nélkül is csak ~750 millió euró, ami így is csak a fele az elmúlt évi eredménynek. A -szerk- megj.) A vállalat adózás utáni vesztesége 108 millió eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 708 millió eurós nyereséggel. Az egy részvényre jutó veszteség tíz centet tesz ki, míg a tavalyi első negyedévben 59 cent volt a részvényenkénti nyereség. Az SAP arra számít, hogy működési nyeresége változatlan árfolyamon és a non-IFRS számítás szerint idén 9,5-12,5 százalék közötti mértékben 7,85-8,05 milliárd euróra emelkedhet. Az előző prognózisban 7,5-11,5 százalékos növekedési sávot adtak meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Morzsákat kaphat a brit 5G beruházásokban a Huawei

ked ápr 30 , 2019
ShareTweetPinShareLondoni sajtóértesülés szerint részt vehet az ötödik generációs (5G) nagy-britanniai távközlési hálózat fejlesztésében technológiai beszállítóként a Huawei. A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap nem cáfolt beszámolója szerint a döntés a brit kormány mellett működő, Theresa May miniszterelnök vezette Nemzetbiztonsági Tanács előző esti ülésén született. A testület határozata szerint […]
Huawei

És még ez is...