Vádat emeltek a Digi csoport több jelenlegi és volt vezetője ellen Romániában

Vádat emeltek Romániában a Digi cégcsoport több jelenlegi és volt vezetője ellen egy korrupciós ügyben, amelyben a telekommunikációs vállalatot megvesztegetéssel gyanúsítják. A Romániában, Magyarországon, Spanyolországban és Olaszországban távközlési és médiaszolgáltatásokat biztosító vállalat vezérigazgatója, Serghei Bulgac is a vádlottak között van – derült ki a román korrupcióellenes ügyészség keddi közleményéből. Bulgacot – aki a csoport romániai vállalatának, az RCS és RDS-nek is a vezérigazgatója – pénzmosással gyanúsítják egy televíziós sportközvetítési jog megvásárlásával kapcsolatos ügyben. Az ügyészek vádat emeltek Ioan Bendei, az RCS és RDS egy másik volt vezetője ellen, valamint a romániai vállalat ellen is megvesztegetés és pénzmosás vádjával.

A vádhatóság szerint az RCS és RDS 3,1 millió euróval megvesztegette Dumitru Dragormirt, a Román Hivatásos Labdarúgó Liga volt elnökét, hogy a liga részesítse előnyben a sportközvetítési jogok megszerzésében. A román labdarúgó-bajnokság 2008 és 2011 közötti három idényét az RCS és RDS vásárolta meg 101 millió euróért. A vádhatóság szerint Dragomir a pályázathirdetés előtt 3,5 millió euró kenőpénzt kért, amiből 3,1 millió eurót meg is kapott egy vállalat révén, amelyet a ligaelnök és a fia irányított. Az ügyészek szerint a felek fiktív társulási szerződéseket kötöttek, hogy leplezzék a megvesztegetést. A Digi korábban közölte, hogy a volt és jelenlegi vezetőségi tagok korrektül, törvényesen jártak el, és úgy vélték, a bűnügyi vizsgálat nem fogja jelentős mértékben befolyásolni a vállalat tevékenységét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kétéves az NMHH Szélessáv.net oldala

pén aug 25 , 2017
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) két éve, 2015. augusztus 19-én indította útjára, a széles sávú szolgáltatásokat valós időben és a szolgáltatóktól független mérésekkel összehasonlító portált, ahol tájékozódni lehet a hang- és képi tartalmak valódi átviteli minőségéről és a szolgáltatók által esetlegesen korlátozott szolgáltatásokról, például a bitTorrentről vagy az […]

És még ez is...