Vád alatt az interneten hírdetőket megkárosító házaspár

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy pécsi házaspár ellen, akik 2015. novemberétől 2016. júliusáig internetes hirdetésekre jelentkezve loptak meg.

A házaspár interneten megjelent hirdetésekre jelentkezett, melyekben a későbbi sértettek hirdették eladásra ingóságaikat, bútoraikat. A házaspár előzetes megbeszélést követően jelent meg a hirdető lakásán, ahol a sértett figyelmét elterelték, rendszerint azzal, hogy a meghirdetett ingóságra vételi ajánlatot tettek. Miközben egyikük az eladóval tárgyalt, az alatt a másik elkövető a lakásból magához vette és eltulajdonította az ott található értékeket, készpénzt, ékszereket, illetve értékes porcelánokat.

A házaspár valójában semmit nem kívánt vásárolni, céljuk az volt, hogy a hirdető lakásába bejussanak, és onnan értékeket tulajdonítsanak el. A házaspár a fenti módon nyolc sértettnek több, mint kétmillió forint kárt okozott, ami a nyomozás során részben megtérült, azzal, hogy a rendőrség néhány ellopott tárgyat megtalált és lefoglalt. A házaspár a lopások elkövetésének idején munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezett, magukat részben bűncselekmények elkövetéséből tartották fenn, így cselekményük üzletszerűen elkövetett lopásnak minősül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Xerox: Dominik testvér visszatér

sze jan 18 , 2017
A Xerox arra fókuszál, hogy megújítsa a módját annak, ahogy a világ kommunikál, kapcsolatot teremt és dolgozik. Ennek megfelelően készítette el a cég az innovatív megoldásait, szolgáltatásait bemutató reklámfilmjét, amely ismét a kódexmásoló szerzetesek világában játszódik. A Xerox megbízásából ugyanis negyven évvel ezelőtt, 1977-ben elkészült a vállalatot népszerűsítő reklámfilm, a […]

És még ez is...