USA elnökválasztás: vagy hackerek kémkednek, vagy kémek hackerkednek

Bernie-Sanders-Donald-Trump-Hillary-ClintonErősödnek az amerikai elnökjelölt-aspiránsok elleni külföldi kibertámadások – erre figyelmeztetett az Egyesült Államok hírszerző szervezeteinek csúcsvezetője egy washingtoni intézetben tartott szerdai előadásában. James Clapper egyúttal közölte: a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a belbiztonsági minisztérium közös erőfeszítéseket tesz az internetes biztonság garantálásáért. Előadásában Clapper azt valószínűsítette, hogy a közeljövőben még további és intenzívebb hackertámadások várhatóak Hillary Clinton, Bernie Sanders és Donald Trump ellen. „Már vannak erre utaló jelzéseink, s a belbiztonsági minisztérium és az FBI már meg is kezdte az érintett politikusok tájékoztatását, illetve ismereteik elmélyítését ezekről a veszélyekről” – fogalmazott Clapper.

Nem részletezte azonban, hogy melyik politikust és hogyan készítik fel a kibertámadások veszélyeire. Hivatkozott arra is, hogy számítógépes szakemberek szerint sem Trump, sem pedig H. Clinton kampányának internetes hálózata pillanatnyilag nem eléggé biztonságos, hackerek könnyen hozzájuk férhetnek. Néhány héttel ezelőtt az Anonymous hacker-csapat hirdetett kiberháborút  Trump ellen, s arra ösztökélte támogatóit, hogy hatoljanak be Trump internetes hálózatába s hozzák nyilvánosságra a republikánus elnökjelöltről így elért bizalmas, benső információkat is.

Nem újdonság az amerikai politika szereplői elleni külföldi hackertámadások sorozata. James Clapper szerdai előadásában meg is erősítette, hogy 2008-ban például Barack Obama elnökválasztási kampányában is bizonyítottan történtek ilyen internetes behatolási kísérletek, és John McCain akkori republikánus elnökjelölt e-mail fiókját is feltörték. Feltételezések szerint a McCain fiókjához hozzáférő hackerek a kínai kormánynak dolgozhattak, mert egy olyan levelet hoztak nyilvánosságra, amelyben McCain Tajvant biztosítja támogatásáról. A levelet egyébként az arizonai szenátor még el sem küldte, ám a kínaiak washingtoni nagykövetsége azonnal tiltakozott. 2012-ben mind Obama kampányát, mind az akkori republikánus elnökjelölt Mitt Romney kampányát szintén meghackelték.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kezdünk ráérezni az időeltolás ízére

pén máj 20 , 2016
Az Invitel Nagy Sorozatrajongó című online kutatásának egyik fő megállapítása szerint, bár egyre inkább adottak a hagyományos tévézéstől eltérő lehetőségek, a többség még mindig a „klasszikus televíziózást” részesíti előnyben. Az Invitel felmérésében résztvevő válaszadók kétharmada ugyanis általában televíziókészüléken néz sorozatot, de kedvelt kombináció az internet + tévé párosítás is. A […]

És még ez is...