Upssz: az MNB szerint adathalászok vetették ki a hálójukat a bankok ügyfeleire

adathalász

A nyáron eddig három jelentős magyarországi bank ügyfeleit érte adathalász-támadás.

A Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) érkezett fogyasztói jelzések és piaci adatok alapján, a támadók a fogyasztók e-mail címein keresztül, valamint sms-üzenetekkel szólítják fel adategyeztetésekre a címzetteket, ráadásul a bűnözők is éppen arra hivatkoznak, hogy biztonsági réseket akarnak megszüntetni, illetve az ügyfelek személyes adatait és tranzakcióit kívánják megvédeni – hívta fel a figyelmet az MNB. Ügyfélkár eddig nem történt, az érintett hitelintézetek a lehető leghamarabb tájékoztatták ügyfeleiket a támadásról. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a következő napokban az adathalászok újabb akciókat indítanak további hitelintézeteknél – figyelmeztet a jegybank.

A jegybank ezért azt javasolja mindenkinek, hogy ilyen esetekben vegyék fel a kapcsolatot hitelintézetükkel, ugyanis a bankok sohasem kérik el ügyfeleik bizalmas adatait e-mailben, sms-ben vagy levélben. Az MNB továbbá arra kéri a fogyasztókat, hogy az adathalász típusú üzeneteket haladéktalanul töröljék, a kapott e-mail mellékleteket pedig ne nyissák meg. A hiteles tájékoztatás, információkérés érdekében az ügyfelek minél hamarabb lépjenek kapcsolatba (telefonos ügyfélszolgálatokon vagy személyesen) számlavezető hitelintézetükkel. Ezen felül az ügyfelek akkor is tájékoztassák a számlavezető bankjukat, ha óvatlanul mégis megadták adataikat az adathalász oldalakon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Társadalmi célú cikk: startupok számára hirdet versenyt az SAP

pén aug 11 , 2017
ShareTweetPinShareElindult a Startery 2017, a társadalmi vállalkozások egyik legnagyobb regionális versenye. A megmérettetésre minden olyan ötlettel lehet jelentkezni, amely egy társadalmi problémára ad fenntartható megoldást. A legjobb, leginnovatívabb pályázatok benyújtói egy speciális képzésen vesznek részt Budapesten, ahol a design thinking módszertant is felhasználva üzleti modellt faraghatnak elképzelésükből. Az így finomra […]
startup, innováció

És még ez is...