UPC-ügy: az unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen

 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) fontosnak tartja, hogy a magyar felhasználók saját hazájukban gyakorolhassák előfizetői és fogyasztói jogaikat, ezért kérte a hatóság a UPC Luxemburgban bejegyzett, műholdas televíziós csomagokat szolgáltató leányvállalatától, hogy létesítsen magyar telephelyet. Az NMHH így reagált vasárnap az MTI-nek küldött közleményében arra, hogy az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az ügyben. Az EB felszólító levelet küldött Magyarországra – ez a kötelezettségszegési eljárás első hivatalos lépése -, mert a magyar hatóságok a magyarországi telephely meglétét szabták a műsorszórási engedély kiadásának feltételéül egy műholdas műsorszóró cég számára. Az Európai Bizottság szerint ez sérti a szabad szolgáltatásnyújtás uniós elvét, továbbá az EU telekommunikációs előírásait – tette hozzá az uniós forrás.

A UPC 2010 elején vonta össze és tette át néhány kelet-európai országban működtetett műholdas szolgáltatásainak központját Luxemburgba. Becslések szerint a cég ezzel évente közel egymilliárd forint adófizetést takarít meg csak Magyarországon.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A magánfelhő maga a mennyország IV.

hét okt 29 , 2012
ShareTweetPinShare  A NAVIGATOR szakemberei szerint a privátfelhő magasabb biztonságot nyújt. A bizalmas adatokkal dolgozó vállalat egyik legfőbb elvárása, hogy az adatközpontok fizikailag és szoftveresen védettek legyenek a káresemények és behatolók ellen, és az adatokról – lehetőleg az eredetiektől földrajzilag eltérő helyen – mindig legyen biztonsági másolat. A felhőben feldolgozott adatok […]
ZX-81

És még ez is...