Uniós bizottság: megkezdődött a regisztráció az ingyenes wifi-hozzáférési pontok létesítésére

Az Európai Bizottság elindította a WiFi4EU portál működését, ezzel lehetővé vált, hogy az európai települések a portálon keresztül regisztrálhassanak uniós támogatásért, hogy ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítsenek közterületeiken – közölte Marija Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos.

Az uniós biztos elmondta, a bizottság május közepén teszi közzé az első pályázati felhívást az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról. A tájékoztatás szerint az Európai Unió (EU) a WiFi4EU program keretében 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt ad egy-egy önkormányzatnak, hogy a közösségi élet színterein – könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken – internetkapcsolatot tudjanak kiépíteni. A hálózat karbantartásának költségei azonban az önkormányzatot terhelik. Az EU 2020-ig összesen 120 millió eurót nyújt az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy nyolcezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. Az ugyanazon közösségi térben hasonló jellemzőkkel rendelkező, már létező ingyenes hálózatok mellett tervezett wifi-hozzáférési pontok nem részesülhetnek támogatásban – mondta. A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk – tette hozzá Gabriel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

G20: szigorítanák a kriptodevizák kibocsátását

sze márc 21 , 2018
ShareTweetPinShareSzigorú keretek közé szorítanák a kriptodevizák kibocsátását, a világ húsz legnagyobb gazdasága március 19-én kezdődő kétnapos tanácskozásán megszülethetnek az első erre vonatkozó irányelvek – állítja Kardos Krisztina, a KPMG Legal szakértője. Bár a közös nemzetközi fellépést nehezíti, hogy a téma fogalmai sem teljesen letisztultak, azért azt már látni lehet, hogy […]

És még ez is...