Uniós bizottság: mától egészen holnapig lehet pályázni az ingyenes wifi-hozzáférési pontokra

Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztosAz Európai Bizottság szerdától elérhetővé teszi negyedik, egyben utolsó pályázati felhívását az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról – közölte az uniós bizottság. Thierry Breton belső piacért felelős biztos tájékoztatása szerint pályázni az erre célra indított, wifi4eu.eu című portálon lehet csütörtök délután 17 óráig. A kedvezményezetteket a pályázatok beérkezésének sorrendjében választják ki. A kiegyensúlyozott földrajzi lefedettség elvét is figyelembe véve 947 pályázat részesülhet finanszírozásban mindegyik részt vevő országban legalább 15 település kap támogatást.

Az Európai Unió (EU) WiFi4EU programja keretében egy-egy önkormányzat 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt kaphat, hogy a közösségi élet színterein – könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken – internetkapcsolatot tudjon kiépíteni. A hálózat karbantartásának költségei az önkormányzatot terhelik. Az EU a 2018-ban indult kezdeményezés keretében 120 millió eurót biztosít az uniós tagállamok, valamint Nagy-Britannia, Norvégia és Izland mintegy nyolcezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. Az ugyanazon közösségi térben hasonló jellemzőkkel rendelkező, már létező ingyenes hálózatok mellett tervezett wifi-hozzáférési pontok nem részesülhetnek támogatásban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ezt is megértük: megkötötték a Digitális jólét tőkeprogram első szerződését

sze jún 3 , 2020
ShareTweetPinShare Megkötötték a Digitális jólét tőkeprogram első szerződését, amely 450 millió forint kockázati tőkebefektetéshez juttatja a Floor99 PropTech Fejlesztő Kft.-t. A társaság a Tablog nevű digitális irodai beléptetőrendszerrel nyerte el a támogatást. A társaság elsősorban munkahelyteremtésre, digitalizációs fejlesztésre és növekedési tervei megvalósítására fordítja a befektetési összeget. Pintér Zoltán az egy […]

És még ez is...