Újra akcióban a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete

auto-szereloGyőr-Moson-Sopronban négy autószerelő műhelyben több elektronikai eszközt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. A bűncselekmények elkövetési értéke 16,5 millió forint – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel. Mint a közelmúltban is, a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének munkatársaival közösen végzett ellenőrzésen összesen 57 illegális jármű-diagnosztikai szoftvert találtak. A közlemény szerint a szoftvereket tartalmazó laptopokat, jármű-diagnosztikai műszereket, külső meghajtókat, DVD-ket a pénzügyőrök lefoglalták.

Az ellenőrzéseken a műhelyekben lejátszott zeneszámokat, a zeneszolgáltatásokat és az alkalmazottak foglakoztatásának jogszerűségét is vizsgálták a pénzügyőrök. Az előzetes szakvélemények alapján összesen 1733 másolt zeneszám esetében történt többszörözés és a nyilvános zeneszolgáltatás engedélyezése is elmaradt. Egy esetben találtak olyan foglalkoztatottat, akinek a bejelentését a munkáltatója elmulasztotta. A lefoglalt bizonyítékok alapján a pénzügyőrök szerzői, vagy a szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bill Gates adományozásra taníttatja a gazdagokat

ked aug 5 , 2014
ShareTweetPinShareEgy pekingi egyetemmel szövetkezve speciális kurzusokon az adományozás művészetére taníttatja a jövőben az adakozni kész kínai gazdagokat a jótékonykodásáról is híres amerikai milliárdos, Bill Gates. A pekingi tanárképző egyetemen kísérleti jelleggel induló program keretein belül a hagyományos tanórák mellett külföldi tanulmányutakon és jótékonysági szervezeteknél tett látogatásokon szélesítenék a részvételre rábírt […]

És még ez is...