Újabb négy iskola csatlakozott a HiperSuli programhoz

Újabb négy intézmény csatlakozásával húszra nőtt a Telenor HiperSuli programjában résztvevő iskolák száma. A program elsődleges célja, hogy a pedagógusokat ösztönözze a digitális oktatási módszertanok kipróbálására, gyakorlására és tanári közösségben való megosztására. A társaság közleménye szerint, mára az oktatásban is megjelent az igény a digitális eszközök aktívabb használatára mind a diákok, mind a tanárok, sőt, egyre inkább a szülők oldaláról is. Az eszközellátottság az utóbbi években számos intézményben sokat javult az iskolák által önerőből vásárolt, pályázati úton elnyert eszközök, vagy akár a diákok saját eszközeinek mozgósíthatósága révén. A digitális oktatás valódi elterjedésében a szűk keresztmetszetet a pedagógiai módszertan hiánya jelenti, amely segítené a tanárokat az eszközök és a mobilinternet hatékony alkalmazásában.

A Telenor által 2015-ben indított HiperSuli program ebben nyújt segítséget az iskoláknak: közvetlen kapcsolatot tart fent a programban részt vevő intézmények kijelölt tanáraival, a Webuni online oktatási portálon speciális digitális tanárképzést biztosít, valamint online tanári közösséget hozott létre a jó gyakorlatok első kézből történő megosztására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tíz évet kapott Michael Kadar

szo nov 24 , 2018
ShareTweetPinShareA tel-avivi bíróság tízéves börtönbüntetést szabott ki az Askelonban élő, húszéves kiberbűnözőre, aki amerikai intézményeket fenyegetett pokolgépes merénylettel otthoni számítógépéről — jelentette a ynet. Mivel bűnei egy részének elkövetésekor még kiskorú volt, továbbra sem hozták nyilvánosságra az „askeloni hacker” néven elhíresült fiatalember nevét, akinek a fenyegetései miatt repülőgépek szálltak le […]

És még ez is...