Új termelésirányítási rendszert fejlesztett ki a Gémtech

hegesztesÚj termelésellenőrzési és -irányítási rendszert fejlesztett ki csaknem 467 millió forintból a Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. (Gémtech)  – közölte a társaság az MTI-vel. A Gémtech energiamegtakarító és munkaidő optimalizáló rendszer a hegesztési folyamatok hatékonyságát, valamint a hegesztők valós teljesítményének mérését teszi lehetővé. Az új rendszer megfelelő működéséhez számos teszt-hegesztést végeztek, ami nagy anyagi és emberi erőforrást igényelt, ezért a társaság a programfeladatok idejére megemelte dolgozói létszámát. A több mint másfél évig tartó fejlesztés idején a Gémtech Kft. összesen 43 új munkahelyet létesített. A csaknem 467 millió forint értékű beruházáshoz 289 millió forintos uniós és hazai támogatást nyert el a fémiparban tevékenykedő, egyedi gépgyártással és forgácsolással, hídelemek, illetve acélszerkezetek gyártásával foglalkozó társaság. A cég a honlapja szerint jelenleg ötven, nagyrészt szakmunkás végzettségű alkalmazottat foglalkoztat.

A nyilvános cégadatok szerint a Gémtech Kft. 2013-ban 926 millió forintos nettó árbevétel mellett 358 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ingyenes bírósági ügyfélértesítő rendszer indul

vas jan 18 , 2015
Január végén ingyenes bírósági ügyfélértesítő rendszer indul, amellyel sok időt és energiát takaríthatnak meg a jogkeresők és a bírósági dolgozók egyaránt – mondta Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági főosztályának helyettes vezetője az MTI-nek. A szolgáltatás részeként a bíróság a peres fél regisztrációja után egyfelől sms, illetve e-mail […]
sms

És még ez is...