Új szoftver segít szabad járműveket találni

carsharing-mobil-appA Siemens olyan szolgáltatást fejleszt, amely révén előrejelezhető, hogy egy adott helyen és időben lesz-e szabad carsharing jármű. Ezt az előrejelző funkciót a SiMobility Connect platformba fogják beépíteni, amely összekapcsolja a carsharing cégeket, taxikat és a kerékpárkölcsönzőket. A felhasználók egyetlen mobil applikáció segítségével megtervezhetik utazásuk minden szakaszát, és rögtön láthatják, hogy a közlekedési eszközök milyen kombinációja a legelőnyösebb abban a pillanatban vagy éppen később. A cél az, hogy az intermodális utazásokat (azaz a közlekedési eszközök kombinációját) tervezhetőbbé tegyék, és így küzdjenek meg a nagyvárosi agglomerációs területeken kialakuló forgalmi dugókkal. Az új szoftver azt a carsharing felhasználói adatbázist is tartalmazza, akiknek járművei nem rendelkeznek fix parkolóhelyekkel.

Ez az úgynevezett free floating carsharing viszonylag új koncepció. A járműveknek nincs állandó tartózkodási helyük, hanem bárhol parkolhatnak bizonyos régiókon belül. Ezt a pozíciót jelentik be egy ellenőrző központnak. A felhasználók egy app-on keresztül állapíthatják meg, hogy régiójukban milyen szabad járművek állnak rendelkezésre, és közvetlenül a beszállás előtt foglalnak le egyet. Az előny a nagyfokú rugalmasságban rejlik, mivel az igénybe vett járművet így már nem kell visszavinni egy meghatározott időben és helyre. Az utazás tervezhetősége viszont kedvezőtlenebb amiatt, hogy a járműveket nem lehet jó előre lefoglalni, és a felhasználó nem lehet biztos abban, hogy lesz-e majd szabad jármű a kívánt helytől elfogadható távolságban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Barracuda: ez várható idén a felhőalapú adattárolás területén III.

ked márc 3 , 2015
A Barracuda Networks, Inc. közzétette előrejelzéseit a közeljövőben várható trendekről a tárolási megoldások terén. A vállalat prognózisa: 4. Ahogy egyre több vállalat kezdi a felhőben tárolni elsődleges adatait, lesz, aki az újdonság erejével ismeri fel, hogy a felhőben sem célszerű ugyanabban a környezetben tárolni az elsődleges adatokat és a biztonsági […]
felhő

És még ez is...