Ügyfélközpontúságra kell törekedni a közszolgáltatások digitalizációjakor a kormánybiztos szerint

Ügyfélközpontúságra kell törekedni a közszolgáltatások digitalizációjakor, amelyek így kényelmesebbé válhatnak és a rezsicsökkentést is fenntarthatóvá teszik – mondta Bártfai-Mager Andrea postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. rendezvényén a kormánybiztos kiemelte, hogy a megvalósítás alatt álló projektek néhány éven belül teljesen átalakíthatják többek között a közlekedési szokásokat vagy a jegyvásárlást. A konferencián Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a közlekedés fejlesztésére jelentős összeg – a következő években 3500-4000 milliárd forint – áll rendelkezésre, ezért az alapinfrastruktúra korszerűsítése megoldott, de a digitális közlekedés feltételeinek megteremtése további eszközöket igényel. Az államtitkár hangsúlyozta: a jövő közlekedési eszközeinek a számítógép az alapja, emellett előtérbe kerül a közlekedés során generált adatok kezelése és felhasználása, az államnak pedig megrendelőként különösen fontos a személyszállítás analóg rendszerének lecserélése, illetve az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerhez (ekáer) hasonló megoldás bevezetése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Orosz cég hozna ingyenes wifit a metróba

szo jún 3 , 2017
Ingyenes wifi kiépítését tervezi a budapesti metróban az orosz MaximaTelecom – közölte a Vedomosztyi című gazdasági napilappal a cég társtulajdonosa, Szergej Aszlanyjan. A Moszkvában és Szentpéterváron, valamint tíz oroszországi reptéren is hasonló hálózatot üzemeltető cég birtokosa korábban a New York-i metróval kapcsolatban nyilatkozott hasonlóan, de ezúttal nem adott felvilágosítást arról, […]
metro

És még ez is...