Trump szándékos torzításokkal vádolja a Google keresőszolgáltatását

Donald Trump szándékos torzításokkal vádolta meg a Google médiaóriás keresőszolgáltatását, a cég közleményben cáfolta ezt.

Az elnök két Twitter-bejegyzésében is foglalkozott azzal, hogy szerinte a Google a róla és „másokról” szóló negatív híreket részesíti előnyben. Megvádolta a keresőszolgáltatást, hogy a republikánus, konzervatív és szerinte „korrekt” média híreit nem illeszti be az adatbázisába. „A Google keresője a ‘Trump-hírek” címszó alatt csakis a hamis híreket gyártó média véleményét és tudósításait közli rólam és másokról, vagyis csaknem valamennyi történet és hír rossz” – írta az elnök. Utalt arra, hogy szerinte a CNN hírtelevízió információi szerepelnek elsöprő többségben, és feltette a kérdést: ez nem törvényellenes-e? Egy másik mikroblog-bejegyzésben arról írt, hogy a „Trump-hírek” alatt az általa baloldalinak nevezett országos média információi jelennek meg és ez „nagyon veszélyes”. A konzervatívok hangját szerinte elnyomják és a jó információkat és híreket elrejtik. „Ellenőrzik, hogy mit láthatunk és mit nem. Ez nagyon komoly helyzet és foglalkozni fogunk vele” – hangoztatta.

A Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow a The Washington Postnak azt nyilatkozta: a kormányzat „megvizsgálja”, vajon szükség van-e a Google keresőszolgálatának kormányzati szabályozására. A Google visszautasította, hogy politikai megfontolások befolyásolnák a munkáját. Közleményében a cég leszögezte: „célunk az, hogy a felhasználók pillanatokon belül a leghitelesebb válaszokhoz jussanak”. A közlemény hangsúlyozta azt is, hogy a Google nem foglalkozik politikai napirend felállításával és nem elfogult egyetlen ideológia irányában sem – szögezte le a kommüniké. Trump nem először fejezi ki elégedetlenségét a közösségi médiával szemben. A Google tevékenységét már 2016 októberében, az elnökválasztási kampány hajrájában bírálta, bár az idén júliusban így dicsérte: „az egyik legnagyszerűbb vállalatunk”. Augusztusban a Facebookra és a Twitterre utalva arról írt, hogy a közösségi média diszkriminálja a republikánusokat és a konzervatívokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az LG vezetői felvázolták a mesterséges intelligencia jövőjét

hét szept 3 , 2018
Az LG két vezetője felvázolták a mesterséges intelligencia jövőjét, először részletezve a társaság mesterséges intelligencia (AI) stratégiáját Jo Seong-Jin, az LG Electronics (LG) vezérigazgatója, és I.P. Park, a vállalat technológiai vezetője ismertette a AI-ra vonatkozó stratégiai elképzeléseit. Jo elmondta az LG legfontosabb hitvallását: szabadabb és okosabb választásokhoz segíteni a vásárlókat […]

És még ez is...