Törvénnyel védené a kiberterét Kína

Az állambiztonság és a közérdek védelmében a kibertér törvényi szabályozására készülnek Kínában — írja a kínai média. A területet felügyelő állami hivatal, amely a lépést sürgetőnek tartja, azt reméli, hogy a jogszabály megszületését még az idén bejelenthetik. Csiang Csün, a hivatal szóvivője a China Daily című angol nyelvű napilapban közölte, néhány külföldi ország kormánya és vállalata felhasználva az iparágban meglévő monopolhelyzetét jelentős mennyiségű adat és információ birtokába került.

Csiang szerint ezzel az internethasználóknak és magának a világhálónak is kárt okoztak. Hozzátette, a kibertérben használt technológia és a számítógép-hálózatok biztonsága, valamint ellenőrzés alatt tartásuk nemzetbiztonsági, gazdasági és emberjogi szempontból is kulcsfontosságú. A lap emlékeztetett arra, hogy Kína még tavaly májusban úgy döntött, biztonsági szempontból általános ellenőrzés alá veszik az információtechnológiai termékeket és szolgáltatásokat, továbbá azokat a cégeket, amelyek a kínai piacon kívánnak tevékenykedni.

Az Edward Snowden által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az NSA kínaiak sms-einek millióit „lopta el” kínai távközlési szolgáltatók informatikai rendszereiből, s koncentrált betörési kísérletekkel támadta például a pekingi Tsinghua Egyetemet. Kínai szakmai körökben régóta aggodalommal beszélnek a távközlési vállalatoknál használt műszaki berendezések biztonságáról, attól tartva, hogy külföldi alkatrészeik „hátsó kapuként” lehetőséget nyújthatnak a rendszerekbe történő behatoláshoz. (A világ más részén ugyanez a vád merült már fel többször is a Kínai távközlési termékekkel kapcsolatban. Bizonyítékot eddig egyik fél sem hozott nyilvánosságra. A -szerk- megj.)


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elbukta a normakontrollt az információbiztonsági törvény

hét jan 26 , 2015
ShareTweetPinShareAlaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság szerdán a kihirdetésre váró információbiztonsági törvényt, amely ellen a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) emelt alkotmányossági kifogást. A liberális szenátorok ugyan decemberben megszavazták a jogszabályt, miután azonban több civil szervezet úgy értelmezte, a jogszabály jogalapot teremt a titkosszolgálatoknak, hogy bármilyen […]
ZX-81

És még ez is...