Törölték az Apple internetes boltjából a Telegramot

Törölték az Apple internetes applikációs boltjából, az App Store-ból a Telegram üzenetküldő alkalmazást – tudatta a Twitteren Pavel Durov, a Telegram elnök-vezérigazgatója.

Az alkalmazást nem sokkal az után törölték, hogy gyártója elérhetővé tett egy új változatot, a Telegram X-et az androidos telefonokra. Ez a változat az Apple készülékein még csak tesztüzemben működött – írja a The Verge című amerikai hírportál. „Figyelmeztetést kaptunk az Apple-től, hogy felhasználóink nem helyénvaló tartalommal találkozhattak, és mindkét alkalmazást eltávolították az App Store-ból. Amint ettől megfelelően sikerül megóvnunk ügyfeleinket, az appok remélhetőleg visszakerülnek” – írta a Twitteren Durov. A The Verge megjegyzi, hogy nem tudni, mikor lesz ismét elérhető az alkalmazás, sem azt, hogy mi volt a „nem helyénvaló tartalom”.

A Telegram volt az egyik első olyan okostelefonos alkalmazás, amely titkosított üzenetküldést és beszélgetést tesz lehetővé. A több platformon elérhető appnak 2017 decemberében 180 millió aktív felhasználója volt. Durov a VKontaktye nevű orosz közösségi portál alapítója, de az oldal irányításából később kiszorították, állítása szerint Vlagyimir Putyin szövetségesei, mert nem volt hajlandó adatot szolgáltatni a 2014-es ukrán válság szereplőiről. A Telegramot deklaráltan azzal a céllal hozta létre, hogy olyan kommunikációs lehetőséget teremtsen, amelyet az orosz biztonsági szervek nem tudnak lehallgatni.

A Telegramot több ország kormánya bírálta, mert a titkosítás miatt terroristák és bűnözők is előszeretettel használják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Rekordnyereséget ért el a Samsung

pén febr 2 , 2018
Története során először részvényfelosztásról döntött a Samsung Electronics, amely a félvezetőgyártással foglalkozó divíziójának köszönhetően rekordnyereséget termelt tavaly. A dél-koreai elektronikai konszern napokban közzétett gyorsjelentésében arról számolt be, hogy a december 31-én végződött három hónapban nettó nyeresége éves összehasonlításban 42 százalékkal, 12 261 milliárd vonra (11,4 milliárd dollárra) emelkedett. Az üzemi […]
won

És még ez is...