Több mint negyven embert csapott be egy telefonnal üzletelő internetes csaló

futar-csomagA Nagykátai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki mobiltelefonokat hirdetett internetes oldalakon, de egy vevőjének sem küldött semmit, 41 embert károsítva meg.

A bűnügy vádlottja, egy kunhegyesi férfi különböző internetes apróhirdetési oldalakon mobiltelefonokat kínált kedvező áron eladásra. A hirdetésekre jelentkező sértettek hivatalosan működő web-áruházak látszatát keltő portálokhoz jutottak el, és megrendelték a különböző készülékeket. A telefonok árát előre, különböző bankszámlákra kérte. A százezertől kétszáztízezer forintig terjedő összegű utalások rokona, vagy direkt erre a célra hajléktalan személyek nevére nyitott bankszámlákra érkeztek. A hajléktalan férfiak jutalékot kaptak a vádlottól a számlájuk használatáért.

A vevőkkel különböző e-mail címekről és telefonszámokról tartott kapcsolatot a vádlott, hitegetve őket azzal, hogy meg fogják kapni a készülékeket. Soha nem a saját nevét használta. A vádlottnak azonban már a hirdetések feladásakor sem volt módja és lehetősége arra, hogy a telefonokat beszerezze, és az szándékában sem állt. A vádlott a sértettek becsapásával 2014 szeptemberétől 2015 januárjáig mintegy 6,2 millió forinthoz jutott jogtalanul. A Nagykátai Járási Ügyészség börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Visszatér az Internetes Károsultak facebookos oldala

ked nov 29 , 2016
ShareTweetPinShareKözel féléves kihagyás után újraindul az Internetes Károsultak bűnmegelőzési Facebook oldal, ahol az internetes kereskedelem károsultjai segítenek egymáson — értesült a mínuszos.hu. Az oldal alapítója, Bai László a mínuszos.hu-t úgy tájékoztatta, hogy azért indították újra a Facebook oldalt, mert nagyon sok megkeresést kaptak -nem csak telefonon, de személyesen is-, hogy […]
internet

És még ez is...