Tiszta volt a Facebook kaliforniai központjában talált gyanús csomag

Mégsem volt szarinnal fertőzött a Facebook kaliforniai központjában hétfőn talált gyanús csomag – jelentette be a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). A közleményében az FBI kiemelte, hogy “a kérdéses csomagot mélyrehatóan megvizsgálták, és megállapítást nyert, hogy nem veszélyes”. A kaliforniai Menlo Park városkában lévő Facebook-központ postázójába érkezett csomagok egyikét gyanúsnak találták, és miután a tűzoltóságtól kihívott szakemberek megvizsgálták, bejelentették, hogy veszélyes idegméreggel, szarinnal fertőzött. A postázók négy helyiségét – amelyek a Facebook-központtól különálló épületben kaptak helyet – rövid időre kiürítették, lezárták, és megvizsgálták azokat a személyeket is, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a csomaggal. A helyi tűzoltóság vezetője, Jon Johnson bejelentette: “senkinek nincsenek mérgezési tünetei”.

A szarin egyébként egy vegyi fegyverként alkalmazott színtelen, szagtalan gáz, amely halált is okozhat. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szerint azonban kisebb mértékű fertőzésből károsodás nélkül felépülnek a betegek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.