Tim Cook: azok állnak nyerésre, akiknek a legtöbb kattintás elérése a célja

Az Apple vezérigazgatója szerint globális kiterjedésű felvilágosító kampányt kell indítani a közösségi médiafelületeket elöntő álhírek ellen.

Tim Cook az álhírek járványszerű terjedése a világ jelentős részén ma már komoly probléma, és szükségessé teszi a hatóságok és a technológiai cégek közös fellépését. Cook szerint olyan jellegű felvilágosító hadjáratra van szükség, mint amilyennel az elmúlt évtizedekben a környezetvédelemmel kapcsolatos közgondolkodást is sikerült megváltoztatni. Az Apple vezérigazgatója kijelentette: a közvéleményt rá kell ébreszteni az online felületeken megjelenő kitalált sztorik veszélyeire, és e veszélyekre már az iskolákban fel kell hívni a figyelmet. A gyerekeket ugyanis a legkönnyebb megtanítani erre, legalábbis bizonyos kor alatt ők azok, akik igencsak odafigyelnek, és utána a szüleiket is rászorítják a cselekvésre. “Ezt tapasztaltuk a környezetvédelmi kérdésekben is: a gyerekek tanultak erről az iskolában, aztán hazamentek, és feltették szüleiknek a kérdést, hogy miért vesznek és miért dobálnak ki műanyag palackokat” – fejtegette az Apple vezetője.

Cook szerint ha ehhez megvan az akarat, akkor a kezdeményezés gyorsan eredményt hozhat. Kijelentette: az álhírek özönét olyan “gátlástalan cégek” indították útjára, amelyek bármilyen áron online olvasottságuk növelésére törekszenek. “Ma sajnos azok állnak nyerésre, akiknek célja a legtöbb kattintás elérése, nem pedig a legtöbb igazság kimondása, és ez megöli a gondolkodást” – fogalmazott az Apple vezetője. Cook szerint az Apple-hez hasonló technológiai cégeknek olyan eszközöket kell kifejleszteniük, amelyekkel útját lehet állni az álhírek terjedésének, a szólás- és a sajtószabadság sérelme nélkül. Hozzátette: éppen az álhírek elleni fellépés segítené a minőségi újságírást a klikkvadász tartalmak visszaszorításában, és ebből a valós tartalmakat közvetítő, megbízható, nem szenzációhajhász hírközlő orgánumok kerülhetnek ki győztesen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.