Terjeszkedik a kínai internetrendőrség

kina-rendorKilép a nyilvánosság elé a kínai internetrendőrség, amely a kiberbűnözés üldözőjeként évek óta működött és működik a színfalak mögött – számolt be a helyi média a Közbiztonsági Minisztérium bejelentéséről hétfőn. A kísérleti fázisban ötven településen lesz jelen ilyen testület, köztük a két nagy metropoliszban, Pekingben és Sanghajban, de eldugott kisvárosokban is. Fiókot nyitnak a legnépszerűbb mikroblog oldalon, illetve a még ennél is népszerűbb azonnali üzenetküldő szolgáltatás felületén, a WeChaten.

A hét minden napján napi 24 órában ügyelő csoportok feladata, hogy időben eltüntessék a „törvénytelen és káros információkat az internetről, elrettentsenek a kiberbűnözéstől és a „nem megfelelő” online bejegyzésektől, illetve megelőzzék azokat. További feladatuk, hogy esettanulmányokat tegyenek közzé, és kezeljék a lakossági bejelentéseket”. A csapatok a kisebb szabálysértések esetében figyelmeztetni fognak, a súlyosabb ügyekben pedig közreműködésükkel a nyomozóhatóságok lépnek majd fel. A rendőrség terve, hogy a telepített hatósági ellenőrző csoportokból álló országos hálózatot építsen ki a kísérleti szakaszban gyűjtött tapasztalatokat hasznosítva.

A közbiztonsági tárca azt közölte, hogy idén már 758 ezer „illegális, büntetendő információt” tartalmazó bejegyzést töröltek és hetvenezer kiberbűncselekmény esetében indítottak nyomozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Van, ahol a kvantumszámítógép-fejlesztésben látnak fantáziát

sze jún 3 , 2015
ShareTweetPinShareA holland kormány informatikai kutató intézete (TNO) más szervezetekkel együttműködve 135 millió euróval finanszírozza egy újszerű elven, az úgynevezett kvantumtechnológián alapuló, minél eddiginél gyorsabb számítógép kifejlesztését – jelentette be hétfőn Jet Bussemaker holland oktatási miniszter. A tíz év alatt lehívható kormánytámogatás várományosa a Delftben működő QuTech kvantumtechnológiai intézet, amely a […]

És még ez is...