Telenor: romló eredmények

1

sirA Telenor Magyarország 39,364 milliárd forint bevételt ért el a tavalyi negyedik negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 42,043 milliárd forinttal, a cég kamat, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 10,880 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 11,654 milliárd forint. A társaság 2013 negyedik negyedévében 4,961 milliárd forintot költöttek beruházásra, szemben az egy évvel korábbi 2,346 milliárd forinttal. A tájékoztatás szerint az árbevétel csökkenését részben bizonyos egyszeri tételek elszámolása és az összekapcsolási díjak csökkentése okozta. A nominális EBITDA pedig az alacsonyabb bruttó eredmény miatt mérséklődött, amelyet részben ellensúlyozott a kisebb működési költség. A Telenor Magyarország 3 millió 488 ezer előfizetéssel rendelkezett a negyedik negyedév végén. Az aktív SIM-kártyák száma alapján számított piaci részesedés 31,38 százalék volt az időszak végén, miközben a Telenor decemberi mobil internet piaci részesedése 31,46 százalékra nőtt. A mobil internetes előfizetések száma 973 ezerre emelkedett a 2012 negyedik negyedévi 723 ezerről. A mobiltelefonon (small screen) internetezők száma 48 százalékkal volt magasabb, mint 2012 hasonló időszakában. A Telenor Magyarország által eladott telefonok több mint 77 százaléka már okostelefon, a táblagép-értékesítés pedig megnégyszereződött a vállalatnál 2012-höz képest. Az egy előfizetésre jutó átlagos havi árbevétel összege („blended ARPU” index) alacsonyabb volt, mint 2012 negyedik negyedévében, amelyet főként az összekapcsolási díjak csökkentésének negatív hatása magyaráz: az ARPU 3629 forintról 3413 forintra csökkent. A társaság tavalyi bevétele mintegy 153 milliárd forint volt, az EBITDA pedig közel 53 milliárd forintot tett ki.

One thought on “Telenor: romló eredmények

  1. ne csodálkozzon a Telenor, engem is rábeszéltek egy másik csomagra, ami kiderült, hogy sokkal drágább és amikor kértem vissza tőlük a régi csomagomat, közölték, hogy azt már nem forgalmazzák. Hiába írtam nekik, hogy adják vissza a régit. Ezek után ( cca 20 évi hűség ) amint lejárnak a hüségidőim, mind az öt számomat átviszem máshova 20 9437906

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lefoglalhatják az interneten vásárolt termékeket

pén febr 14 , 2014
ShareTweetPinShareAz Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő ügy eredményétől függően az európai fogyasztók által az interneten rendelt hamis termékeket a vámhatóságok a jövőben lefoglalhatják és megsemmisíthetik. Az európai védjegy- és szerzői jogi jogosultak jelenleg nehezen tudják megakadályozni, hogy európai vásárlók külföldi weboldalakról hamisítványokat vásároljanak saját használatra, írja a bbc.co.uk. Jeremy […]

És még ez is...