Tanuvallomást tett Angela Merkel

Meghallgatta tanúként Angela Merkelt az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) leleplezett adatgyűjtő programjainak német vonatkozásait vizsgáló szövetségi parlamenti (Bundestag-) bizottság.

A kormányfő a testület előtt hangsúlyozta, hogy nem vezette félre a nyilvánosságot, a hírszerzési együttműködést pedig a nemzeti érdekek védelmében tovább kell folytatni az Egyesült Államokkal. A kancellár a parlamenti vizsgálóbizottság csaknem három éve tartó munkáját lezáró tanúmeghallgatáson kiemelte, hogy amikor a barátok közötti kémkedés elfogadhatatlanságáról beszélt, még nem tudta, hogy a BND is végez ilyen tevékenységet, és semmi oka nem volt arra, hogy ennek a „triviális”, magától értetődő alapszabálynak a megszegését feltételezze a szolgálatról. Aláhúzta, hogy továbbra is kitart véleménye mellett, a barátok közötti kémkedés nemcsak elvtelen, hanem felesleges tevékenység, „energiapocsékolás”. Hozzátette, hogy a „Németország saját érdekében” az új washingtoni vezetéssel is folytatni kell a hírszerzési együttműködést.

Merkel azután tette híressé vált kijelentését, hogy kiderült, az NSA lehallgatja mobiltelefonját. Erről hírportálok beszámolói szerint a bizottsági meghallgatáson elmondta, hogy számára nem a saját személye volt fontos az ügyben, mert kormányfőként titkosított kommunkációs csatornákat is használhat, hanem inkább az állampolgárok érdekei, amelyeket meg kell védeni. Viszont azt is elmondta, hogy az eset után lecserélte készülékét. A német sajtóban 2015 tavaszán jelentek meg értesülések a BND és az NSA kapcsolatáról. Ezek szerint az NSA német és más nyugat-európai cégekről és személyekről, kormányokról és uniós intézményekről szerezett adatokat, illetve folytatott megfigyelést a BND-vel folytatott együttműködés révén.

2015-ben derült ki, hogy a BND az NSA-tól függetlenül, önállóan is kémkedett baráti célpontok, köztük szövetséges államok berlini nagykövetségei és uniós intézmények ellen. Ezt a tevékenységet Angela Merkel 2013 nyarán tett kijelentése után is, egészen 2013 októberéig folytatták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egyre kevésbé kelendőek a táblagépek

hét febr 20 , 2017
ShareTweetPinShareTavaly 6,6 százalékkal csökkent a táblagépek világpiaci forgalma és az idén is hasonló mértékű csökkenésre lehet számítani a Trendforce piackutató vállalat elemzése szerint. A Trendforce kimutatásai szerint tavaly 157,4 millió táblagépet értékesítettek globálisan, 6,6 százalékkal kevesebbet, mint 2015-ben. A csökkenő tendencia az idén is folytatódik, 147,8 millió, a tavalyinál hat […]

És még ez is...