A Samsung dél-koreai cég lett a világ legnagyobb okostelefon-kiszállítója az első negyedévben, miután a tavalyi utolsó három hónapban még az Apple állt az élen. Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentése szerint világszerte 7,8 százalékkal, 289,4 millióra nőtt az okostelefonos kiszállítása az előző év azonos időszakához […]

Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről számolt be. A cég honlapján az szerepel, hogy az adózott eredménye 2,6 milliárd svéd koronát (1 korona=33,95 forint) tett ki, mintegy 66 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbi 1,6 milliárd koronánál. A bevétel ugyanakkor 15 százalékkal, 53,3 milliárd […]

A Samsung Electronics negyedéves működési eredménye több mint 900 százalékkal nőtt. A Samsung azzal számol, hogy az első negyedévben közel a tízszeresével nőtt a működési nyeresége éves összevetésben, miután a félvezetők árának az emelkedésére megugrott a cég bevétele az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest, amikor a chipek iránti kereslet […]

A Huawei Technologies Co. kínai távközlési berendezés gyártó és szolgáltató konszern tavalyi adózott eredménye jelentősen, 144,5 százalékkal 87 milliárd jüanra (1 jüan 50,85 forint) nőtt az egy évvel korábbi 35,6 milliárd jüanról. A vállalat közleménye szerint a növekedés elsősorban a bevételek emelkedésének, a jobb termékportfóliónak, a magasabb színvonalú működésnek és […]

Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugróan nagy értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben. A Londoni Értéktőzsde (LSE) és a Financial Times (FT) londoni üzleti napilap pénteken ismertetett közös elemzése szerint 2024 első három hónapjában tizenegy, egyenként legalább tízmilliárd dollár […]

Nőtt a pc-monitorok globális eladása a tavalyi utolsó negyedévben éves összevetésben, először jegyeztek fel bővülést az előző öt negyedév visszaesése után. Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat számításai szerint a tavalyi utolsó három hónapban 31,9 millió személyi számítógép-monitort értékesítettek világszerte, ami 3,8 százalékos növekedés éves szinten. […]

Nőtt, és az elemzők által vártnál nagyobb lett a világ vezető pc-gyártó kínai Lenovo negyedéves bevétele a társaság bejelentése szerint. A Lenovo bevétele 15,72 milliárd dollár volt a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévében, ami 3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Elemzői várakozások átlagában 15,25 milliárd dollár szerepelt. Az […]

A vártnál kevésbé nőtt a kínai Alibaba Group Holding harmadik negyedéves bevétele, ezért az e-kereskedelmi vállalat szerdán 25 milliárd dolláros keretet hagyott jóvá részvény-visszavásárlási programjához. Az amerikai tőzsdén jegyzett cég részvényei 1,3 százalékkal drágultak a tőzsdenyitás előtt. A társaság nettó eredménye 14,4 millió jüan, a nettó nyeresége 10,7 millió jüan […]

Az összehangolt uniós szakpolitikai támogatással alátámasztott tartós beruházások kulcsfontosságúak az energetikai átmenet felgyorsítása és az új technológiák bevezetése szempontjából — jelentette ki Nadia Calvino. Az Európai Beruházási Bank Csoport (EBB) elnöke, az Európai Unió hosszú lejáratú hitelezéssel foglalkozó pénzintézetének fórumán elhangzottak szerint az európai cégek növelték a digitalizációra, az energiahatékonyságra […]

Tavaly annak ellenére csökkentek a globális chipeladások, hogy 2022-ben még rekordszintű volt a chippiaci forgalom. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a Semiconductor Industry Association (SIA) honlapjára felkerült adatok szerint a félvezetőipar globális értékesítése tavaly 8,2 százalékkal, 526,8 milliárd dollárra esett az egy évvel korábbi, rekordszintű 574,1 milliárd dollárról. […]