Elítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a négy cellatársat, aki a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetben börtönbüntetését töltve telefonon keresztül csalt ki pénzt sértettektől. A Zalaegerszegi Törvényszék szerint, a bűncselekmény harmad-, negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottja cellatárs volt, és a csalást a börtönön kívülről két további ember is segítette. A cellatársak az intézmény […]

A ljubljanai kerületi bíróság nem jogerősen szabadságvesztésre ítélt négy szlovén állampolgárt, mert részt vettek egy e-mailes csalásban, amellyel 336 ezer eurót csaltak ki a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltatótól 2019-ben. A börtönbüntetések három év két hónaptól egy évig, míg a csalásban és pénzmosásban való részvételért kiszabott pénzbírságok 3500 eurótól 1000 euróig […]

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz az ellen a 31 éves férfi ellen, aki ügyfélszolgálati munkatársként előfizetői adatokat szerzett meg egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfinak. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy egy férfi – aki ellen a főügyészség korábban vádat emelt -, aki a Dominikai Köztársaságban […]

Sam Bankman-Friedre 40-50 év börtönt kérnek az ügyészek, amiért nyolcmilliárd dollárt lopott el a mára csődbe ment FTX kriptopénz tőzsdéjének ügyfeleitől — számolt be a Reuters. Tavaly novemberben az esküdtszék bűnösnek találta a 32 éves Bankman-Friedet hétrendbeli csalás és összeesküvés vádjában. A manhattani szövetségi ügyészek szerint „hétköznapi emberek ezrei”, köztük […]

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kereskedelem miatt jogerősen hét év, fegyházban letöltendő büntetésre ítéltek egy baranyai férfit, aki éveken át árult az interneten drogokat. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a közleményében azt írta, hogy a vádlott 2019 decemberétől mintegy két éven át rendszeresen rendelt az interneten keresztül külföldről kábítószert. A vételárát kriptovalutában […]

Hatvan rendbeli csalás bűntette és 474 rendbeli csalás vétsége miatt egy év tíz hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében azt a büntetlen előéletű biatorbágyi férfit, aki az ország különböző részein élő sértettektől online csalt ki több mint 18 millió forintot. Dobó Dénes, […]

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2022 szeptemberében gondatlanságból teherautójával halálra gázolt a gyalogátkelőhelyen egy apát és kislányát Kispesten. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a férfi torlódásban közlekedett a XIX. kerületi Szabó Ervin utcában, ahol ráhajtott egy zebrára, és ezáltal a […]

Két huszonéves hevesi „zseni” ellen emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy évekig tartó internetes csalássorozat miatt, amelynek 290 áldozata volt; a vádlottaknak fogolyszökés és pénzmosás miatt is felelniük kell. A Nógrád Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a csekély erkölcsiséggel rendelkező 23 éves férfi 2020 áprilisától az egyik legnépszerűbb online apróhirdetési […]

Adókijátszás, fiktív céghálózat: Négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó okostelefonok kereskedelmével foglalkozó bűnbanda ellen emeltek vádat. A Zala Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé. A főügyészség vádirata szerint az ügy elsőrendű vádlottja budapesti vállalkozóként mobiltelefonok és egyéb elektronikai eszközök kereskedelmével […]

Gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt börtönbüntetésre a bíróság nem jogerősen egy hajdúböszörményi férfit. Tizenkettedik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette és tizenkettedik életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt nem jogerősen két év – öt […]