Beolvadt a Magyar E-sport Szövetségbe (HUNESZ) a korábbi Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES), így egyesültek a két hazai e-sport szervezet. A HUNESZ 2023. szeptember 23-án megtartott tisztújító közgyűlésén az elnökségi tagok mellett egyúttal az új elnököt is megválasztották: Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatóját. A korábbi alapító elnök, […]

Az elnöki posztra Freund Tamást, a főtitkári tisztségre Kollár László Pétert, főtitkárhelyettesnek pedig Erdei Annát javasolja ismét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jelölőbizottsága. Az MTA közleménye szerint a társadalomtudományi alelnöknek Lamm Vandát, élettudományi alelnöknek Kosztolányi Györgyöt, természettudományi alelnöknek pedig Hudecz Ferencet javasolja a testület. Társadalomtudományi elnökségi tagnak a bizottság Csépe […]

Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Az NJSZT felügyelő bizottságát továbbra is Havas István, a Regillus Kft. ügyvezető igazgatója, az Ernst & Young korábbi vezérigazgatója vezeti. A bizottság tagjai: Gyenizse Pál, az Új Algoritmus Kft. ügyvezető igazgatója, címzetes egyetemi docens és Kornai Gábor, az AAM […]

Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Elnökségi taggá választották Svébis Andrást, a MOL csoport munkatársát, aki 2016-tól a MOL Magyarország CIO-ja, 2019-től pedig az újonnan alakult MOL IT & Digital GBS szervezet vezetője. Elsősorban a társadalmi szerepvállalás, a digitális tudás növelése és a hátrányos helyzetű […]

Tisztújító Közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Elnökségi taggá választották Gulyás Lászlót, az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszékének docensét és az Ipari-Akadémiai Együttműködési Intézet igazgatóhelyettesét. Az EIT Digital budapesti csomópontjának korábbi igazgatója évtizedek óta elkötelezett „neumannos”, karrierjét 1990-ben az NJSZT által felkészített diákolimpikonként kezdte – 1991-ben bronzérmet […]

Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Elnökségi taggá választották Benedek Csabát, a SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumának tudományos tanácsadója és kutatócsoport-vezetője, aki 2019 elejétől az NJSZT egyik legaktívabb szakosztályának, a Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társasága (KÉPAF) elnökeként már tapasztalatot szerzett a társaságon belüli, eredményes munkában, ráadásul a […]

Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A társaság küldöttei ismét alelnökké választották Pálfalvi Csanádot, az evosoft Hungary Kft. üzletág igazgatóját. Az okleveles mérnök-informatikus végzettségű szakember évek óta az NJSZT éves, online konferenciáinak vezető szervezője, 2021-ben a DEEP IT című nemzetközi online konferenciával járult hozzá a […]

Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A közgyűlés újabb három évre Beck Györgyöt választotta az NJSZT elnökévé. A matematikus végzettségű szakember több mint negyven éve vesz részt hazai és nemzetközi nagyvállalatok irányításában, korábban a Digital, Compaq, HP és Vodafone cégek magyarországi leányvállalatainak vezetője volt. Beck […]

Alapszabályának megfelelően 2015. október 29-én a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) tisztújító közgyűlést tart. A társaság alulról építkező civil szervezetként fontosnak tartja minden tagjának véleményét, ezért ez alkalommal is kérték javaslataikat a betöltendő elnökségi és felügyelő bizottsági posztok tisztségviselőire — olvasható a társaság honlapján. Az NJSZT Elnökségének 2015-ös jelöltjei Elnök Friedler Ferenc, […]