Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, […]

A Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) kilenc pályázata nyert összesen több, mint húszmillió forint mértékű támogatást a Nemzeti Tehetség Programban. Mint a társaság honlapján olvasható: Hálásak vagyunk a támogatásáért! 

Idén tartalmában és struktúrájában is megújult Nemzeti Tehetség Program (NTP) célja, hogy a tehetségek útját végig kísérve, felismerésüktől a szakmai sikerekig támogassa a hazai és határon túli fiatalokat. Az átalakulás részeként, október 20-tól már az NTP újdonságnak számító nyílt kiírásaira is lehet pályázni, amelyek fókuszában a regionális programok és a […]

Egy arany- és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat az Európai Junior Informatikai Diákolimpián (eJOI). A georgiai Kutaisziben szeptember 8. és 14. között megrendezett versengésen harminc ország versenyezői vettek részt. A tizenöt és fél év alattiaknak rendezett megmérettetésen Magyarországot négy diák képviselte, akik a Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság (NJSZT) tehetséggondozási […]

A négytagú magyar csapat két ezüstérmet szerzett a Közép-európai Informatikai Diákolimpián (CEOI), a németországi Magdeburgban. Az informatikai versenyen a közép-európai régió és a vendégországok mintegy ötven diákja mérte össze tudását „fejlett algoritmikus gondolkodással megoldható feladatokban”. Magyarország mellett Horvátország, a Cseh Köztársaság, Németország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, illetve három vendégország, Izrael, […]

Az szja-tervezetek átnézése, módosítása, elfogadása online módon a legegyszerűbb és a leggyorsabb – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV rámutat: sosem késő ügyfélkaput nyitni. Akinek még nincs ügyfélkapuja, bármikor regisztrálhat a rendszerbe, ami után azonnal eléri elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetét. A adóhatóság közleményében […]

Véget ért a világ legrangosabb informatikai diákolimpiáinak kétnapos válogatóversenye az ELTE Informatikai Karon. A válogatón legjobb eredményt elérő nyolc versenyző vesz részt az augusztus 28-ától Szegeden zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI 2023). Négy diák a nyáron Magdeburgban zajló Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI 2023), négy társuk pedig a Romanian Masters of […]

Véget ért a Nemzeti Tehetség Program keretében tavaly meghirdetett, fiatal vállalkozóknak szóló Start program. A Start program a képzéseken és az anyagi segítségen túl azzal is hozzájárult a kezdő vállalkozást indító fiatalok sikeréhez, hogy a résztvevőket új ismeretekkel gazdagította, és segített olyan kapcsolatokat építeni, amelyek a későbbi építkezés során értékesek […]

A közép-európai diákolimpián szereplő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés. A közel kilencven ország több száz versenyzője között kell jól teljesíteniük a fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban. Míg a tavalyi IOI […]

Mind a négy, a versenyen induló magyar diákolimpikon éremmel tért haza az idén a horvátországi Varasdon zajlott Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról (CEOI), ahol tizenkét ország ötvenkét versenyzője mérte össze tudását. A magyar csapat három ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a rangos regionális tanulmányi versenyen. Bár a 2021-es CEOI szervezője is Horvátország […]