A Velencei Bizottság szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása és tevékenysége káros, ezért az azt létrehozó törvényből törölni kell a hivatal létrehozására vonatkozó fejezeteket. A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság kedden bejelentette, hogy megvizsgálta a szuverenitásvédelmi törvény főbb elemeit, különös tekintettel a […]

Sok szó esik mostanában a parlagról, ugyanis az idei évtől ismét kötelező betartani a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó előírásokat. Az alap jövedelempótló támogatás is a teljesítés függvényében érkezik meg. Tehát ha nem ügyelsz a “zöldítésre”, nemcsak ezt nem kapod meg, hanem további szubvencióktól is eleshetsz. Ha nem tudod, pontosan mire […]

A második félévben mintegy 180 egyetemi startup-projekt indulhat el a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) több mint fél milliárd forintos támogatásával a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű programban. A NIÜ a közleményében azt írta, az ügynökség felsőoktatásban résztvevőknek szóló programja évente mintegy 4200 egyetemistát szólít meg. Újdonság, hogy a félév […]

Eddigi legnagyobb és legsokszínűbb demó-napját rendezte meg február 7-én a Morgan Stanley az Inclusive Ventures Lab (MSIVL) nevű kezdeményezése keretében. A program keretében a Morgan Stanley immár a kilencedik alkalommal támogatott technológiai startupokat, amelyek a magvető (seed) befektetési fázis és az „A” sorozatú finanszírozási kör között járnak. Az öt hónapos […]

Az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország Kormányával szemben a szuverenitásvédelmi törvény miatt, mert az uniós jogot sért. Az uniós bizottság a kötelezettségszegési eljárásokat tartalmazó közleményében azt írta, azt követően döntött az eljárás megindítása mellett, hogy alaposan értékelte a magyar Országgyűlés által 2023. december 12-én elfogadott és 2023. december […]

Innovációs ügynökségek pályázhatnak egy új támogatásra, hogy segítsék a közép-kelet-európai innovátorokat befektetőket szerezni. A Healthy Investment Central Eastern Europe (HICEE) program célja, hogy fellendítse az innovációt Közép- és Kelet-Európában, ahol a startupok csak az európai átlag harmadának megfelelő szinten jutnak kockázatitőke-befektetésekhez. A projektkonzorcium élén Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata, az […]

Újra pályázhatnak az általános iskolák a High-Tech Suli programban elérhető, kétszázmillió forint értékű támogatásra. A programot létrehozó Mészáros Csoport közleménye szerint idén újabb öt intézmény csatlakozhat a programhoz, és ezzel együtt 39 iskola diákjai élvezhetik már a minden igényt kielégítő, digitális tanterem adta lehetőségeket. A közlemény szerint Várkonyi Andrea, az […]

Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban. Országszerte tizenkét technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellett üzleti tudással is támogatva segítse a piaci sikerek elérésében […]

A legtöbb gémer számára az 1440 pixel és a 144 Hz körüli felbontás az ideális, ha azonban egy kicsit nagyobb sebességre és egy kicsivel kevesebb késleltetésre vágyik jobb választás lehet egy 1080 pixeles panel. Egy ilyen készüléket próbáltunk ki, a Philips Evnia 25M2N5200P-t. A Philips az utóbbi időben sűrűn és […]

Az elmúlt év csodás volt az okosotthon-gyártók számára – több tucat innovatív terméket és fejlesztést mutattattak be, amelyek javíthatnak a felhasználók életminőségén. De mi várható idén? A Tesla okosotthon márka szerint 2024 pedig az új technológiák és fejlesztések otthoni integrációjának éve lesz. A cseh vállalat szerint hét fontos trend fogja […]