Egy felrobbant táblagép okozott pánikot a madridi metrón. A mentők tájékoztatása szerint tizenkét embert kellett ellátni a helyszínen, közülük kilencen pánikrohamot kaptak, hárman a belélegzett füsttől lettek rosszul. Egy egyetemista diáklány táskájában robbant fel a táblagép – az első feltételezések szerint az akkumulátor túlmelegedhetett – és okozott tüzet. A vagonban […]

Idén, a második negyedévben a táblagéppiacot az Apple vezeti. A társaság 11,4 millió táblagépet adott el a második negyedévben, 14,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 30,1 százalékra nőtt 25,4 százalékról. A Samsung hatmillió készüléket adott el, nagyjából ugyanannyit, mint egy évvel korábban, ez azonban a kisebb […]

A második negyedévben folytatódott a táblagép-világpiaci forgalom csökkenése, ütemét azonban mérsékelte néhány nagy keresletnek örvendő olcsóbb típus megjelenése – állapítja meg az IDC piackutató. A második negyedévben 37,9 millió táblagépet értékesítettek a világpiacon, 3,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Még a korábban a „piac megmentőjének” kikiáltott leválasztható billentyűzetes táblagépek […]

Az IDC friss jelentése szerint a táblagéppiacot az idei első negyedévben is az Apple vezette, ámbár csökkenő eladásokkal és zsugorodó piaci részesedéssel. Mi több, a legnagyobb mértékben épp az Apple táblagép eladásai csökkentek az első negyedévben, 13 százalékkal, miközben forgalmát csak egyetlen gyártó, a kínai Huawei tudta növelni 31,7 százalékkal. […]

Az idei első negyedévben immár a tizedik egymást követő negyedévben csökkent éves bázison a táblagépek forgalma a világpiacon az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentése szerint. Az első negyedévben 36,2 millió, az egy évvel korábbinál 8,5 százalékkal kevesebb táblagépet értékesítettek a világpiacon. A mostani a […]

A táblagép piacot 27,0 százalékos részesedéssel az Apple vezette tavaly, bár eladásai 14,7 százalékkal, jóval a piaci átlag felett csökkentek. A 45,55 milliós eladási szám azonban még így is meghaladta az elemzői várakozásokat. Az idén az Apple 39,3 millió táblagépet értékesít, piaci részesedése pedig 26,6 százalékra csökken a Trendforce prognózisa […]

Tavaly 6,6 százalékkal csökkent a táblagépek világpiaci forgalma és az idén is hasonló mértékű csökkenésre lehet számítani a Trendforce piackutató vállalat elemzése szerint. A Trendforce kimutatásai szerint tavaly 157,4 millió táblagépet értékesítettek globálisan, 6,6 százalékkal kevesebbet, mint 2015-ben. A csökkenő tendencia az idén is folytatódik, 147,8 millió, a tavalyinál hat […]

A Huawei megnyitotta első hazai ügyfélszolgálati központját Budapesten, ahol felhasználói számára teljes körű tájékoztatást és szerviz szolgáltatásokat kínál. A Huawei Customer Service Centerben lehetőség van a vállalat viselhető okos eszközeinek, valamint okostelefon és táblagép kiegészítő termékeinek megvásárlására. Az új irodával bővült a Huawei szerviz szolgáltatása, amely már minden 30 ezer […]

Csökkent az év első felében a szórakoztató elektronikai cikkek forgalma Németországban – derül ki az ágazati teljesítményt követő hétfőn publikált CEMIX indexből. Az első fél évben 2,3 százalékkal 12,173 milliárd euróra csökkent az elektronikai cikkek kiskereskedelmi forgalma Németországban a 2015 első fél évi 12,465 milliárd euróról. A forgalomcsökkenés mértéke mérséklődött, […]

A tabletgyártók rangsorában még mindig az Apple vezet — derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat közzétett jelentéséből. A második negyedévben az Apple tízmillió táblagépet értékesített az egy évvel korábbi tizenegymillió után, részesedése azonban így is 25,8 százalékra emelkedett 24,9 százalékról. A rangsorban második […]