A HunCERT szakmai csapatát biztosító SZTAKI konzorciumi tagként aktívan részt vesz a DNS4EU projektben. A DNS4EU projekt célja, hogy az EU polgárai, vállalatai és intézményei biztonságos, a szigorú EU-s adatvédelmi szempontoknak megfelelő, nagy teljesítményű, rekurzív Domain Name System (DNS) feloldó szolgáltatást használhassanak, azaz hogy alternatívát kínáljon a jelenleg a piacot […]

A jövő hónap közepén Neumann után, szabadon címmel konferenciát rendez az NJSZT és a SZTAKI. A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) közös konferenciáján az előadásokon szó lesz egyebek mellett a kvantumszámítógép és a kvantuminternet rejtelmeiről, a jövő repülőgépeiről, és az is kiderül majd, […]

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) által vezetett európai kutatócsoportnak egy aktív vezérlőrendszer segítségével sikerült leküzdenie az aeroelaszticitás egyik fontos kihívását, a flatterjelenség elnyomását a légijármű-szerkezetekben. A kutatók egy speciálisan felépített, pilóta nélküli légi járművel (UAV) végrehajtott repülési kampányban mutatták be az áttörésnek számító új eljárást, amely a következő generációs […]

A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl címmel konferenciát rendeznek és tárlatvezetést tartanak az érdeklődőknek április 20-án, a Neumann-emlékév programjaként. A rendezvény a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) közös szervezése. Az esemény első felében, a SZTAKI Kende utcai épületében, az […]

A hallgatói kiválóság fejlesztését előtérbe helyező, hat féléves, magyar nyelvű, nappali alapképzésben megvalósuló programtervező informatikus szakot indít idén szeptembertől a győri Széchenyi István Egyetem. A képzés a szoftverfejlesztés és a modellezés tárgykörében projektorientált oktatást, céges munkatapasztalat szerzését, valamint nemzetközi projektekben való részvételt is kínál. A hallgatók a mesterséges intelligenciától egészen […]

DNS4EU néven új európai DNS-feloldó szolgáltatást fejleszt egy nemzetközi konzorcium a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) részvételével. Az Európai Bizottság új, európai, internetes DNS-feloldás bevezetését tervezi. „A DNS-feloldó szolgáltatást üzemeltetők a hozzájuk érkező kérések révén jelentős mennyiségű információt szereznek a felhasználók internetes tevékenységéről, sőt lehetőségük nyílik ezen tevékenységek közvetett befolyásolására, […]

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából ismeretterjesztő előadásokkal, robotos és laborbemutatókkal várja a látogatókat november 8-án, 16-án és 24-én a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI). A szervezők közleménye szerint november 8-án az ember-robot együttműködés fejlődéséről nyújt áttekintést Kemény Zsolt a Robotok a gyártásban: eszközök, munkatársak vagy versenytársak? című előadásában. Ezt követően […]

Segítség lehet a tüdőrák-diagnosztikában a Semmelweis Egyetem (SE), az Ulyssys Kft. és a SZTAKI együttműködésében kifejlesztett szoftver, amely CT-felvételeket automatikus elemző, mesterséges intelligencia alkalmazásával segíti a daganatos megbetegedés korai felismerését. Merkely Béla, az SE rektora elmondta, a program lehetővé teszi, hogy a mellkas-CT-felvételekről automatikus és gyors diagnosztikát segítő elemzés készüljön, […]

Bemutatták a készenléti egységek vonulását segítő magyar drónt. A Széchenyi István Egyetem és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóinak közös közlekedés biztonsági fejlesztését, az Előfutár nevű drónt, az Országos Mentőszolgálat közreműködésével mutatták be Zalaegerszegen. A fejlesztés célja, hogy a vonuló készenléti egységet (mentő, tűzoltó, rendőrautó) egy kamerával ellátott drón kísérje a […]

Két év kihagyás után idén ismét megnyitja a kapuit a látogatók előtt a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) a Kutatók éjszakáján, szeptember 30-án. Az eseményen az érdeklődők több új robotikai alkalmazást is kipróbálhatnak, megtekinthetik az elmúlt 30 év legendás magyar számítógépeit vagy akár virtuális utazást tehetnek a Vaskori Duna Út […]