Új operatív vezetőt neveztek ki az SAP magyar fejlesztőközpontjának, a SAP Labs Hungary élére. Nyers Balázs 2007 óta dolgozik az SAP-nál, vezetői tapasztalata mellett szerteágazó technológiai ismereteire fog támaszkodni új megbízatása során. Új pozíciójában COO-ként (Chief Operating Officer) a fejlesztőközpont operatív és stratégiai ügyeit menedzseli, és Markus Hilkennek, a hazai […]

Jelentős nyereséget termelt Európa legnagyobb szoftvergyártó vállalata, a német SAP az első negyedévben. A társaság 6 milliárd 521 millió euró bevételt ért el január-márciusban, hét százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Működési eredménye 1 milliárd 210 millió eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 136 millió eurós veszteséggel. A […]

Az SAP bejelentette, hogy hat hónap elteltével megszüntetik a vállalat duális vezetését, mivel a ragály által okozott példátlan válságban biztosítani kell az erős és egyértelmű vezetői felelősségvállalást. Miután Bill McDermott tavaly októberben váratlanul lemondott az SAP vezérigazgatói tisztségéről, feladatait két igazgatósági tag, a társaságnál 16 éve dolgozó Jennifer Morgan és […]

Az SAP bejelentette, hogy immár 2040 végéig vállal kötelezettséget az SAP S/4HANA terméktámogatására. Az SAP zászlóshajójának számító SAP S/HANÁ-t világszerte már több mint 13 800 ügyfél választotta, és több ezer bevezetés van éppen folyamatban. Magyarországon nagyságrendileg a top100 vállalat körében nyolcvan százalékos, míg a top200 esetében hatvan százalékos az SAP […]

Az SAP német szoftvergyártó működési eredménye 11 százalékkal, 2,125 milliárd euróra csökkent a tavalyi utolsó negyedévben. A piaci tőkeértéke alapján Európa legnagyobb technológiai vállalata kedden azt közölte, hogy a december végével záródott három hónapban az adózott eredménye két százalékkal, 1,654 milliárd euróra mérséklődött, az egyszeri tételek figyelembe vétele nélküli nyeresége […]

A BIM Invest Kft. felvásárolta az Angyal Business Consulting Zrt.-t (ABC). A kft. egyik (többségi) tulajdonosa Ablonczy Balázs, az SAP magyarországi leányvállalatának korábbi vezetőjének cége az AB2B Invest Kft., illetve a STREAMLINE Beszerzési Tanácsadó Kft. A szakember vezetésével nagy valószínűséggel erősödni fog a társaság szerepe az SAP tanácsadói és fejlesztési […]

Halpert Zsuzsa veszi át az SAP integrált kommunikációs vezetői feladatait, mostantól ő felel a vállalat külső és belső kommunikációjáért Magyarországon és a dél-kelet-európai régió további öt országában. A hazai üzleti informatikai szektor vezető vállalatának új kommunikációs szakértője az ACG Reklámügynökségtől érkezett az SAP-hoz, közel húsz éve dolgozik kommunikációs területen. A […]

Mint írtuk, távozik az SAP eddigi vezérigazgatója Bill McDermott. Feladatait a jövőben társ-vezérigazgatókként Jennifer Morgan és Christian Klein látják el. Morgan 2004-ben csatlakozott az SAP-hoz. Mostanában a Cloud Business Group elnökeként tevékenykedett, felügyelve az olyan SAP területeket, mint a Qualtrics, SAP SuccessFactors, SAP Ariba, SAP Fieldglass, SAP Customer Experience és […]

Tovább növelte bevételét az SAP Magyarországon, a szoftvercég tavaly 36,6 milliárd forint árbevételt ért el, csaknem kétmilliárd forinttal többet az előző évinél – mondta Pintér Szabolcs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető a minuszos.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy idén is kétszámjegyű, azaz legalább tíz százalékos növekedést terveznek. Hozzátette, […]

Szeptember végével távozik posztjáról Arató Márk, az SAP hazai és regionális kommunikációs vezetője. A szakember saját kérésére, több mint 12 pörgős év után távozik az üzleti szoftvercégtől. Arató 2007 óta felel az SAP Hungary Kft. külső-belső kommunikációs feladataiért, s mostanra a hazai kommunikációs vezetői poszt mellett öt ország leányvállalata által […]