Az eddigi vezérigazgató-helyettes, Marton László veszi át a 4iG egyik leányvállalata, az Invitech irányítását. Marton 2019 júniusa óta az Invitech ICT Services Kft. vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettese; feladatköre kiterjedt az üzleti ügyfeleknek nyújtott távközlési és it-szolgáltatások értékesítésére, valamint a teljes körű ügyfélkapcsolati tevékenység irányítására. A szakember korábban a jogelőd Invitel üzletfejlesztési […]

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Delta Systems-szet bízta meg az it-rendszerintegrátori feladatok ellátásával. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2022. augusztusában komplex informatikai alapstruktúra megvalósításával, valamint fizikai kiszolgáló infrastruktúra telepítésével és migrációjával bízta meg a közlekedési informatika piacának meghatározó szereplőjét, a Delta Systems-et, a Delta Technologies leányvállalatát. A […]

A romló makrogazdasági környezet ellenére is csodás eredményekről számolt be a 4iG Nyrt. az első féléves gyorsjelentésében. A 4iG 2022 első felében sikeresen lezárta expanziós stratégiájának első szakaszát, amely során rendszerintegrátor vállalatból Magyarország (S majdan Európa, a világ, a csillagos ég… A -szerk- megj.) egyik vezető, komplex szolgáltatásokat nyújtó, regionálisan […]

Jegykiadó automatákat és utastájékoztató monitorokat telepít a következő nyári szezonra 1,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztéssel a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata vezette konzorcium – közölte a társaság. A megbízást a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. által kiírt uniós, nyílt közbeszerzésen nyerte el a konzorcium, amelyet a Delta Systems Kft., a Delta […]

A 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt., és a DIGI csoport irányítását a társaság. A távközlési vállalatcsoport irányításában szétválik az elnöki és vezérigazgatói pozíció, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója, operatív vezetője pedig Király István lesz, aki 2021 januárjában távozott a Vodafone-tól. (Ez […]

A 4iG Nyrt. mégsem veszi meg a belgrádi székhelyű TeleGroupot és érdekeltségeit, az eladó és a vevő közösen elállt az erről szóló nem kötelező érvényű megállapodástól – közölte a 4iG. A 4iG és Telegroup vezetése megállapodást írt alá a TeleGroup Limited, valamint TeleGroup Banja Luka hetven százalékos tulajdonrészének – ideértve […]

Több millió eurós ötödik generációs mobilhálózati fejlesztést indított Montenegróban a szükséges frekvenciatartomány biztosításával helyi érdekeltsége révén a 4iG informatikai, távközlési és még rendszerintegrátor vállalat. A 4iG helyi érdekeltsége a Telenor Montenegro 2,6 gigahertzes frekvenciatartományban vásárolt optimális időosztásos duplex és frekvenciaosztásos duplex csatornaosztásban blokkokat az 5G mobil távközlési hálózati fejlesztési programja […]

Csaknem 105 milliárd forintos keretmegállapodás nyertese az a konzorcium, amelynek tagja a Delta Systems Kft.; a rendszerintegrátor társaság a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) által indított, it-biztonságtechnikai termékek és szolgáltatások szállítására és integrálására vonatkozó uniós közbeszerzési eljárásban vett részt közös ajánlattevőként, két, más iparági szereplővel — közölte a társaság anyavállalata, a […]

Az Enterprise Group 70 százalékos részesedést szerzett a Helix Consulting nevű cégben, azonban a két társaság szervezetileg nem olvad össze, a szinergiában rejlő lehetőségeket kölcsönösen kihasználják, ugyanakkor továbbra is önállóan működnek. Orbán Előd, az Enterprise Group ügyvezetője a közleményben rámutatott: a Helix számos olyan képességgel és technológiai ismerettel rendelkezik, amely […]

 A Kyndryl-részvények tőzsdei jegyzésének megkezdésével befejeződött az IBM rendszerintegrátor tevékenységi körének kiszervezése a konszernből. Az IBM még októberben jelentette be informatikai rendszerintegrátor érdekeltsége, a Kyndryl kiszervezését a tevékenységi kör nagyobb önállóság melletti bővítése céljából. A cég részvényeit egyúttal a New York-i tőzsdére is bevezették. A papír jegyzése november 4-én […]