Évek óta ugyanazok a munkahelyválasztás legfontosabb szempontjai, az első továbbra is a fizetés, amit az alkalmazottak 85 százaléka tart fontosnak. A Randstad nemzetközi munkaerőközvetítő felmérése alapján a magyarok a jövedelmet jobban értékelik az európai átlagnál, akárcsak a kellemes munkahelyi környezetet, amely a belföldi álláskeresők számára a második legfontosabb szempont. A […]

A magyarországi közép- és nagyvállalatok 41 százaléka számít a cége nettó árbevételének növekedésére idén, szemben a tavalyi 61 százalékkal, és a válaszadók tíz százaléka gondolja úgy, hogy árbevétele csökken, míg 2022-ben ez az arány három százalék volt. A Randstad Hungary humánerőforrás-szolgáltató közlemény szerint az optimisták kicsivel több mint fele négy […]

A Randstad Holding, a világ egyik vezető humánerőforrás szolgáltatója és a Monster Worldwide Inc., a világ egyik vezető karrierportálja megállapodást kötött arról, hogy a Randstad felvásárolja a Monstert – jelentették be a cégek. Mindkét vállalat tevékenykedik Magyarországon is. A közlemény szerint a Randstad a vétellel a világ legátfogóbb HR-szolgáltatási portfólióját akarja […]

Harmadik alkalommal osztották ki Magyarországon a legvonzóbb munkáltatóknak járó Randstad Award díjat: az előző két évhez hasonlóan ismét az autóipar adta a legvonzóbb vállalatokat – közölte az MTI-vel a munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó társaság. Mint írják, a kutatásuk magyar eredményei szerint idén az Audi Hungaria bizonyult a legnépszerűbbnek. A magyar […]

A szolgáltató központok virágzásának köszönhetően a teljes ágazat vonzerejének további erősödése várható, miközben a Randstad Award felmérése szerint már 2015-ben is ez volt a legvonzóbb szektor a munkavállalók körében. „Míg más ágazatok a munkaerőhiánytól szenvednek, A szolgáltató központok ágazata az egyetlen olyan szektor ma Magyarországon, amely nemcsak a tehetséges munkaerő […]

  Magyarországon jelenleg több mint 40 ezer, jellemzően 30 év alatti munkavállaló dolgozik szolgáltatóközpontokban, a létszámuk folyamatosan bővül – derül ki a Randstad felméréséből, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatta. A szolgáltatóközpontok (shared service center – SSC) az átlagnál jobb juttatásokat biztosítanak a pénzügyi vagy informatikai ismerettel rendelkező, nyelveket beszélő […]

  A Randstad adatai szerint a mérnökök és it szakemberek, valamint a pénzüggyel foglalkozók keresnek a legjobban Magyarországon. Míg a pénzügyeseknél az azonos pozícióban dolgozók bére között viszonylag kicsi az eltérés (néhány magasabb pozíció kivételével), addig a sales/marketing területén már nagy szórást mutatnak a fizetések. Egy brand manager bére például […]

Tilos, illetve nagyon nem illik e-mailezni a megbeszélések, értekezletek alatt – derül ki egy friss felmérésből. A világ minden részén egyetértenek a munkavállalók abban, hogy a személyes kapcsolattartás fontosabb az e-mailen és a telefonon váltott üzeneteknél, ennek megfelelően szinte mindenhol elutasítják ezek fogadását az üzleti találkozókon. A nemzetközi összehasonlítás szerint a magyarok […]

Egy nemzetközi felmérés szerint az internet-penetráció és az okostelefonok számának növekedése miatt egyre több információ árasztja el a munkavállalókat, és ez gyakran a hatékonyság csökkenéséhez vezet. Az ázsiai országokban élők többsége úgy érzi, azonnal reagálnia kell az e-mailekre és telefonokra, ha nem akarja elveszíteni a fonalat, és például az indiaiak […]

Magyarországon különösen a férfiak számára nehéz a szakmai és a magánélet szétválasztása: míg az erősebb nem képviselőinek 63 százaléka foglalkozik a munkájával a szabadidejében is, a nőknek csak 57 százaléka hajlandó erre. Igaz, a férfiaktól gyakrabban várják el, hogy folyamatosan elérhetőek legyenek: 44 százalékuknak kell azonnal reagálnia a megkeresésekre, míg […]