A további progresszív innováció éve lesz 2024 a hálózatépítésben – jelentette ki Kevin Drinkall, a Zyxel Networks EMEA marketing- és GTM-stratégiájának igazgatója. Természetesen az egyik legmeghatározóbb tény, hogy ebben az évben jelenik meg a WiFi 7 – ugyanakkor arra is számít a gyártó, hogy a WiFi 6 és 6E is […]

Forradalmi változásokat hoz a digitális ügyintézés területén 2024 végétől a Digitális állampolgárság program (DÁP), a keretjogszabályt a kormány társadalmi vitára bocsátja és jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek — jelentette be Rogán Antal. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bejelentette, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően mobiltelefonra költözik első körben az igazolvány, az elektronikus […]

A Magyar Telekom Nyrt. idei első negyedévi konszolidált árbevétele éves összehasonlításban nőtt, az adózott nyeresége azonban jelentősen csökkent. A távközlési társaság gyorsjelentése szerint a vállalat idei első negyedévi konszolidált árbevétele éves összehasonlításban 12,5 százalékkal 195,9 milliárd forintra nőtt, míg az adózott nyeresége 10,5 milliárd forint volt, ami éves bázison 43 […]

Mivel a mesterséges intelligencia (MI) hamarosan az élet szinte minden területét érinteni fogja, az Európa Tanács (ET) tagállamainak konkrét lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a vonatkozó rendszerek tervezése, fejlesztése és telepítése során biztosítsák az emberi jogok védelmét. A strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló ET emberi jogi biztosa, Dunja Mijatovic […]

Második legmagasabb első negyedéves árbevételét érte el az LG Electronics Inc. (LG). A társaság nyeresége is kiváló lett, ami a cég szerint az üzleti portfólió korszerűsítésére és a működési hatékonyság növelésére irányuló intézkedéseket tükrözik. Az LG 2023 első három hónapját 20,4 ezer milliárd koreai von (1 dollár ~1342 von, 1 […]

A jövő a digitális asszisztenseké – jelentette ki Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője. „Szinte mindenre van technológiai megoldás, csak az a kérdés, hogy ez nem túl bonyolult-e az ügyfélnek” – tette fel a már-már költői kérdést Németh. Megfigyelése szerint nem csupán a banki technológiák fejlődtek az elmúlt három […]

Megjelent a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) működését szabályozó kormányrendelet. Az ügynökség a közleményében azt írta: a kormányrendelet megjelenésével egy gyorsan reagáló, hatékony állami szervezet jön létre. A DMÜ működését a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyeli, a vezérigazgatói feladatokat Guller Zoltán miniszteri biztos látja el. Közölték, a jövőben a DMÜ látja el az […]

Az okostelefonok képernyőjének mérete napról napra nő. A kijelzők nagysága 4 hüvelykről 6 hüvelyk fölé emelkedett az elmúlt néhány évben, de már egy 7 vagy akár 10 hüvelykes telefon lehetősége sem fura gondolat. A modern telefonok már bizony megkérdőjelezik a táblagépek tekintélyét. A kijelző-növekedési tendencia azonban fokozta a sérülések esélyeit […]

A világ egyik vezető részecskefizikai kutatóintézete, és az ABB partnerséget kötött annak feltárására, hogyan lehetne javítani a Genf közelében található telephelyen a laboratóriumi kísérletekhez használt hűtési és szellőztetési rendszerek energiahatékonyságát. A nem kereskedelmi célú projekt azt hivatott bemutatni, hogy az ABB Ability Digital Powertrain segítségével kielemzett adatok és az ABB […]

 A kiberháború év elejétől életünk részéve vált, még ha nem is érezzük feltétlenül a saját bőrünkön. Mert közvetlenül nem érezzük. És jó lenne, ha ez így is maradna. Ezért a felhasználók és a cégek is sokat tehetnek! A biztributor ötrészes, ingyenes webinar sorozata sok mindenre választ ad. A februárban […]