Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az informatikai és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők számára. A Yettel megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból kiderül, hogy minden második magyar szerint férfiként könnyebb érvényesülni a munkaerőpiacon, és a választ adók több mint negyede szerint a nők rendszeresen […]

A PwC Magyarország az első hazai Big4, amelyik négynapos nyári munkahetet vezet be. A PwC Magyarország a könyvvizsgálati üzletágában idén nyáron pilot jelleggel négynapos munkahetet vezet be. Június elejétől augusztus végéig a vállalat 280 munkatársa csak hétfőtől csütörtökig fog dolgozni. A pilotban az audit tevékenységet folytató csapatok vesznek részt. A négynapos […]

A négy napos modell nem alkalmazható egységesen minden munkatársra, így a Magyar Telekom úgy döntött, lezárja a tesztet. A Magyar Telekom 2022. júniusában jelentette be, hogy teszteli annak a megvalósíthatóságát, hogy négy napos munkahéttel – változatlan alapbér és feladat mellett – ugyanazt a hatékonyságot el lehet-e érni, mint heti öt […]

Már nagyon vártuk, és végül csak elkészült a mesterséges intelligencia (MI) készségek fejlesztésére fókuszáló európai stratégia. Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részvételével zajló Mesterséges Intelligencia Készségek Szövetsége (ARISA projekt) keretében elkészült az a stratégia, ami szerint Európában jelentősen gyarapodhat az MI technológiákat […]

A világon elsőként Békéscsabán építette ki legújabb raktár-irányítási megoldását a Wienerberger. A beruházással az összekészítés ideje a tető kiegészítők esetén ötven, a tetőcserepeknél huszonkét százalékkal csökkent. A beruházás megújítja a vállalat raktárkezelési folyamatait, eredményeként már kültéren is digitálisan nyomon követhető az összes termék. Ez amellett, hogy papírmentes és időjárásálló, jelentősen […]

Digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A „Fintech Synergy for Overseas filippinos” című dokumentumot a Magyarország és a Fülöp-szigetek közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel ötvenedik évfordulója alkalmából megrendezett eseménysorozat keretében szeptember 27.-én Manilában írták alá a […]

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) ismét díjazta a különböző területeken dolgozó informatikai menedzserek kiemelkedő szakmai munkáját. Idén is az Infogolfon adták át a VISZ hagyományos szakmai díjait. Egy a szervezet elnöksége által felkért zsűri javaslata alapján a VISZ minden évben az Év Informatikai Vezetője díjjal ismeri el annak a szakembernek […]

Megújult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Diákszéf mobilapplikációja, immár a valódi pénz kezelésére is lehetőséget ad a 8-14 év közötti fiatalok számára. Az MNB digitalizációért és FinTech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója, Szombati Anikó elmondta, hogy 2020 szeptemberében vált elérhetővé az alkalmazás első verziója. A Diákszéf azzal indult, hogy játékos keretek […]

A forgalmi dugók csökkentését szolgáló, mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztett ki a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) két fővárosi vállalkozás együttműködésében. A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Gamax Informatikai és Munkaerő-kölcsönző Kft. a közleményében azt írta: a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékével, valamint a RacioNET Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-vel alkotott konzorciumuk […]

A házhoz rendelt termékek drónos kiszállítására irányuló, egyedülálló hazai pilot projektet indított az adatvezérelt logisztikai megoldásokat kínáló DODO és az évek óta népszerű webshoppal is rendelkező Rossmann drogériahálózat. A házhoz szállítások kézbesítését előkészítő első tesztrepülés a XI. kerületből, a Savoya Park bevásárlóközpontban található Rossmann üzlet elől indult, a célállomást pedig […]