Mintegy négyezer károsulttal járó, csaknem 1,4 milliárd forintos pénzmosás felelőseit fogták el öt megye tizenegy helyszínén. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint március 19-én hajnalban Pest, Heves, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegyében negyven nyomozó részvételével tizenegy embert fogtak el. Négyük letartóztatását a bíróság elrendelte, heten szabadlábon védekeznek. A bűnözői kör 2022 […]

Csaknem 30 millió forintot loptak el telefonos alkalmazás segítségével egy zalai férfitől, az eset kilenc gyanúsítottja azonban másoktól is milliókat szerzett hasonló csalással. A Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője, Jánky Judit ismertetése szerint egy zalaegerszegi férfit tavaly augusztusban egy magát banki alkalmazottnak kiadó nő azzal hívta fel, hogy a bankszámlájával kapcsolatosan […]

Két huszonéves hevesi „zseni” ellen emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy évekig tartó internetes csalássorozat miatt, amelynek 290 áldozata volt; a vádlottaknak fogolyszökés és pénzmosás miatt is felelniük kell. A Nógrád Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a csekély erkölcsiséggel rendelkező 23 éves férfi 2020 áprilisától az egyik legnépszerűbb online apróhirdetési […]

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfival szemben, aki mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a 33 éves férfi a Dominikai Köztársaságban élve, 2019 és 2021 között – az elkövetésbe bűntársakat is bevonva – csalárd módon […]

Csalás és pénzmosás miatt fogtak el egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfit, aki banki ügyintézőnek adta ki magát, és így emelt le közel húszmillió forintot egy vállalkozó számlájáról. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a csaló telefonon azt mondta a békési férfinak, hogy valaki pénzt akar levenni a cége számlájáról, így sürgősen […]

Pénzmosás és csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy nigériai férfi és felesége ellen. A Baranya Vármegyei Főügyészség a közleményében azt írta, hogy a 38 éves nigériai állampolgárságú férfi és 43 éves felesége 2021-ben csatlakoztak egy Afrikából irányított, internetes csalásokra szakosodott bűnszervezethez. A bűnbanda tagjai interneten keresztül vették […]

A hiszékenység modern vámszedői, az internetes csalók éjt nappallá téve „dolgoznak” azon, hogy összekuporgatott kis pénzecskéink elköltésének felelősségét levegyék a vállunkról. Sajnos gyakrabban járnak sikerrel, mint gondolnánk! Egy székesfehérvári lakost próbált megkárosítani a magát egy világhírű szoftvervállalat alkalmazottjának kiadó telefonáló. A potenciális áldozat időben kapcsolt, és közölte, hogy hívja a […]

Elfogták egy online csalásokra szakosodott bűnbanda ukrán vezetőjét. Megfogták a szervezésben résztvevő társát és több pénzmosót. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy december 14-én több helyszínen fogták el a feltételezett elkövetőket. Az összehangolt akcióban a Csongrád-Csanád megyei nyomozók, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ vett […]

Csalás és pénzmosás miatt emeltek vádat Lentiben három ember ellen, akik közül ketten a börtönből, engedély nélkül tartott telefonnal csaltak ki százezreket nyereményeket ígérő hívásaikkal. A 49 éves budapesti és a 37 éves gönyűi férfi 2021 októberében zárkatársakként szabadságvesztésüket töltötték a Budapesti Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az elsőrendű vádlott rokonai, ismerősei anyagi […]

A gyerekektől is lophatnak személyes adatokat a kiberbűnözők, az ESET tanulmánya szerint a csalók a gyerekek adatait sokszor ugyanazokra a célokra használják fel, mint a felnőttekét, például bankszámlákat nyitnak a nevükben pénzmosás és csalások elkövetésére. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítójának közleménye szerint egy másik „népszerű technika” is […]