Mintegy 400 millió forint értékben szerez be digitális eszközöket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egy több mint 3,8 milliárdos pályázat részeként. A baranyai felsőoktatási intézmény a közleményében azt írta, hogy a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz és a magyar kormány támogatásával zajló pályázat eredményeként tanulási, oktatási és kutatási folyamatok alapjául szolgáló digitális tananyagokat […]

Oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia (MI) visszaéléseiről, veszélyeiről – véli Kiss-György Máté. Az Asura Group Holding Zrt.** leányvállalata, az Asura Technologies Zrt. (egyik) vezetője egy televíziós műsorban a MI-t gyűjtőfogalomként definiálta, amelyen belül több ág létezik, ahol algoritmusok adathalmazokat elemeznek, majd eredményeket generálnak. Tehát a MI algoritmusok összessége. […]

A visegrádi országok fiataljai körében elvégzett IT Fitneszteszt szerint a magyar általános és középiskolások eredményei javultak, de az eredmények, még mindig „nem elég jók”. Az IVSZ-Digitális Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) azt közölte, hogy a koordinálásukkal zajlott Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével a régió legnagyobb szabású online digitáliskészség-felmérése. Ennek során […]

A digitalizáció a képzésekben, a képzési tananyagban és a képzési módszertanban is megjelenik, mindez szükséges ahhoz, hogy a szakképzés elé is kitűzött 2030-as ambiciózus célokat el lehessen érni – mondta Hankó Balázs. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Digitalizáció a szakképzésben címmel rendezett konferencián […]

A hatfős magyar csapat egy arany és öt ezüstérmet szerzett a Thaiföld fővárosában, Bangkokban december elején megrendezett 20. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián (IJSO). A versenyt 2004-ben Indonézia alapította. Azóta Magyarország minden évben részt vesz a 16 évesnél fiatalabb korosztály számára meghirdetett természettudományi olimpián, ahol a versenyzők biológiából, kémiából és fizikából […]

Gigantikus nagy siker a most lezárult Digitális kompetencia fejlesztése című kiemelt uniós projekt. A projekt 2017. január 1-jén indult a konzorciumvezető Klebelsberg Központ (KK) és a konzorciumi partner Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség közös megvalósításában, 48 milliárd 249 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás felhasználásával – tudatták. „A Széchenyi 2020 programban […]

Az egyéni tanulási teljesítmény növelésére alkalmas, motiváló, személyre szabható digitális kiegészítő elemek fejlesztésével új okostankönyvek érhetők el decembertől a Nemzeti Köznevelési Portálon. Az Oktatási Hivatal bejelentése szerint az okostankönyvek fejlesztése 2016-tól kezdve több mint hétmilliárd forintos európai uniós forrásból valósult meg. Az idén áprilisban indult fejlesztési időszakban olyan okostankönyvek készültek, […]

Csaknem félezer indulóból a második helyen végzett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki karának csapata a Cisco CyberCUP nemzetközi kiberbiztonsági versenyen. A baranyai felsőoktatási intézmény közleménye szerint a Magyarországot egyedüli csapatként képviselő „PTEnigma” a 447 nevezett európai csapatból jutott a 16-os döntőbe, majd a fináléban az olasz Bari Egyetem csapata mögött […]

Rekordszámú résztvevő, 301 iskolából több mint 40 ezer diák mérette meg magát idén a NJSZT és az ELTE Informatikai Kara által szervezett e-Hód informatikai tanulmányi versenyen. Az online zajló tanulmányi versenyt tizenhárom éve rendezik meg, idén öt korcsoportban kapcsolódhattak be a diákok a 3-4. osztályos kishódoktól a 11-13. osztályos seniorokig. […]

Nem tért le a nagy elődök által kijelölt útról a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, amely sokat tesz a szakmai közösségekért, az utánpótlás biztosításáért. Veisz Imrét az egyesület főtitkárát kérdeztük. – Hogyan látja a magyar elektronikai ipar helyzetét annak tükrében, hogy idehaza ezen a területen a külföldi cégek dominálnak. – Igen, a […]