A Samsung dél-koreai cég lett a világ legnagyobb okostelefon-kiszállítója az első negyedévben, miután a tavalyi utolsó három hónapban még az Apple állt az élen. Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentése szerint világszerte 7,8 százalékkal, 289,4 millióra nőtt az okostelefonos kiszállítása az előző év azonos időszakához […]

Adókijátszás, fiktív céghálózat: Négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó okostelefonok kereskedelmével foglalkozó bűnbanda ellen emeltek vádat. A Zala Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé. A főügyészség vádirata szerint az ügy elsőrendű vádlottja budapesti vállalkozóként mobiltelefonok és egyéb elektronikai eszközök kereskedelmével […]

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) legújabb, TOTEM nevű okostelefonos alkalmazásának segítségével könnyen bejelenthető az elhullott vadon élő állatok. Az MME TermészetLesen adatgyűjtő program legújabb okostelefonos alkalmazásának célja olyan adatbázis kiépítése, amely egy helyen gyűjti a régióban előforduló, vadon élő kétéltű, hüllő-, madár- és emlősfajok pusztulásának főbb okait (mérgezés, […]

Lezárult az adóügyi igazgatási eljárásokat egyszerűsítő, kiemelt informatikai projekt a NAV-nál. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a fejlesztés 2018 óta több ütemben összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő uniós (Köszönjük!) támogatásból és 5,317 milliárd forint saját forrásból jöhetett létre. A projektben a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató […]

Kétlépcsőssé vált a felhasználók azonosítása az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az egyetem minden érintettet Neptun-üzenetben értesít az új rendszer bevezetéséről. A közelmúltban történt it-biztonságot érintő incidensek szükségessé tették, hogy a Neptunba való belépés biztonságosabb megoldást kapjon az eddigi, pusztán jelszóra támaszkodó módszernél. 2023. július 27-től a Neptun webes felületére való belépéskor […]

A csalók egyre több fronton – akár telefonon, akár az elektronikus térben – igyekeznek becsapni az embereket. A K&H szerint a fiataloknál fellelhető okoseszközök térnyerése miatt kulcskérdés a szülőknek a megfelelő biztonsági „higiénia” megteremtése. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén és a jövőben is az adathalászat marad a kiberbűnözők egyik legkedveltebb […]

Látványos növekedést értek el a múlt évben a K&H okoseszközös megoldásai. Nagyon népszerűek az okostelefonos fizetési megoldások, 2022-ben az egy évvel korábbinak a többszörösére nőtt a tranzakciók száma és az azokhoz köthető forgalom – derül ki a K&H összesítéséből. A pénzintézet lakossági ügyfelei a Google Pay, Apple Pay, Garmin Pay […]

Nagyon népszerűek az okostelefonos fizetési megoldások, 2022-ben az egy évvel korábbinak a többszörösére nőtt a tranzakciók száma és az azokhoz köthető forgalom. A K&H Bank közleménye szerint a pénzintézet lakossági ügyfelei a Google Pay, Apple Pay, Garmin Pay és Xiaomi Pay fizetési lehetőségekkel az egy évvel korábbihoz képest 250 százalékkal […]

A Bullitt Group brit telefongyártó bemutatta kétirányú műholdas üzenetküldő szolgáltatását a Bullitt Satellite Connectet, ami megbízhatóságot és nyugalmat jelenthet azoknak, akik gyenge lefedettséggel bíró területen élnek, dolgoznak vagy ilyen helyen töltik szabadidejüket. A Bullitt saját fejlesztésű szoftvert és szolgáltatási komponenseket készített, hogy műholdas üzenetküldést biztosítson egy egyszerűen használható over-the-top (OTT) […]

A Huawei Mate 50 Pro rendelkezik jelenleg a legjobb kameratechnológiával a piacon elérhető mobiltelefonok között — legalábbis a DxOMark szerint. A minőségértékelő tesztlabor okostelefonos kamerákat összesítő legújabb rangsorában történetének legmagasabb pontszámát adta a Mate 50 Pronak, amelyet számos új megoldással, a többi között tíz fokozatban állítható fizikai rekesznyílással és 50 […]