Leginkább a számítógépes vírusoktól és adataik illetéktelen kézbe való kerülésétől tart az ötven évnél idősebb korosztály, és tíz százalék körüli azok aránya, akik voltak már online csalás vagy támadás áldozatai. A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) reprezentatív kutatása rámutatott, hogy a […]

A zsebünkben lapuló multimédiás eszköz, az okostelefon a filmnézési szokásainkat is jelentősen megváltoztatta, de a mozit azért még nem kell teljesen leírnunk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint az európai lakosok 2022-ben legalább egyszer voltak moziban, és ez az állítás igaz a magyarokra is. Az elmúlt évtizedben […]

Adókijátszás, fiktív céghálózat: Négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó okostelefonok kereskedelmével foglalkozó bűnbanda ellen emeltek vádat. A Zala Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé. A főügyészség vádirata szerint az ügy elsőrendű vádlottja budapesti vállalkozóként mobiltelefonok és egyéb elektronikai eszközök kereskedelmével […]

Hamarosan érkezik a HONOR Magic V2, a világ legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonja. A két éve készülő HONOR Magic V2 több mint 210 technológiai újítást tartalmaz. Ilyenek az ultravékony akkumulátora, speciális hűtőrendszere, egyedi zsanérja, C-típusú csatlakozója, bámulatos kijelzője és erőteljes hangszórója. A készülék a HONOR eddigi legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonja, ami […]

Hamarosan egy okostelefonnal is igénybe lehet venni az állami szolgáltatásokat, például digitálisan lehet majd ügyeket intézni – jelentette ki Both András. A Digitális Magyarország Ügynökség Digitális Állampolgárság Program megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy több mint tíz éve tart már a szisztematikus építkezés az állami informatika területén: szélessávú internetkapcsolatot biztosították az […]

Magyarországon is megvásárolható a Samsung FE sorozatának legújabb okostelefonja, a Samsung Galaxy S23 FE. A Galaxy S23 FE 50 megapixeles, háromszoros optikai zoommal és Nightography, éjszakai felvételek móddal rendelkező kamerát kapott. A továbbfejlesztett digitális képstabilizátorral (VDIS) és az optikai képstabilizátorral (OIS) ellátott hátlapi kamera pedig szinte bármely szögből, menet közben […]

Kínában éves összevetésben 19,7 százalékkal, 29,16 millióra nőttek a mobiltelefon-eladások októberben. A kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet adatai szerint továbbra is a helyi márkák uralták a piacot: a kínai gyártók 18,01 millió telefont szállítottak ki, 7,2 százalékkal többet a tavaly októberinél. A vizsgált […]

Az elektronikai cikkek évek óta a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok közé tartoznak, ezen belül is többek között okostelefonokra, játékkonzolokra és laptopokra költjük a legtöbbet. Akár saját magunkat, akár a párunkat vagy valamelyik családtagunkat szeretnénk megajándékozni idén egy nagy értékű technikai eszközzel, a teljesítmény maximális kihasználása és a hosszú távú használhatóság érdekében […]

 A Javítás Nemzetközi Napján (International Repair Day) a HMD Global, a Nokia telefonok gyártója azt javasolja, hogy olyan telefont válasszunk, amit otthon is megjavíthatunk. Mi, a magyarok több mint fele naponta négy óránál többet internetezik, és ebből a Z generáció (nagyjából a 1995-2009 közötti születésűek) tölti a legtöbbet a […]

A Samsung bemutatta az új Galaxy SmartTag2 készüléket. Az okoseszközzel még egyszerűbbé válik az értéktárgyaink nyomon követése. A továbbfejlesztett kialakításnak és felhasználóbarát formatervezésnek köszönhetően Galaxy SmartTag2 minden eddiginél sokoldalúbb és változatosabb alkalmazási lehetőségeket kínál. Az intuitív funkciókkal minden eddiginél egyszerűbben találhatjuk meg elveszett tárgyainkat A Galaxy SmartTag2 vadonatúj Elveszve módja […]