Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki évtizedekkel az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozon létének tudományos igazolása előtt megjósolta e közvetítő részecske létezését. A professzort életének 75. évében érte a halál. Elhunytának hírét az Edinburghi Egyetem jelentette be. A felsőoktatási intézményt tájékoztatása szerint Higgs otthonában, rövid betegség után hunyt […]

Megnyitja kapuit a diákok és a tanárok előtt az Atommagkutató Intézet (ATOMKI) Debrecenben. A nyílt napok alatt, április 15-19. között rendhagyó tudományos ismeretterjesztő órákkal várják az iskolai csoportokat az intézet kutatói. A változatos témakörökben szervezett ismeretterjesztő órákon a részvétel ingyenes, az iskolai csoportoknak azonban előzetesen regisztrálniuk kell a rendezvény honlapján, […]

Az Európai Bizottság javaslatot mutatott be szerdán az unió gazdasági biztonságának megerősítésére, amelyet a brüsszeli testület a versenyképesség előmozdítása, a kockázatok elleni védelem és az országok lehető legszélesebb körével való partnerség kialakítása révén kíván előmozdítani. Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte, az EU gazdasági biztonságának megerősítésére a […]

1

Ünnepélyes keretek között felavatták az európai és japán összefogásban Nakában épített JT-60SA kísérleti fúziós berendezést, amelyben egy magyar fejlesztésű intelligens kamerarendszer segíti a fúziós folyamatok megértését, ezen keresztül láthatják a kutatók az első plazmát. A berendezés sikeres működése jelentős mérföldkő mind a tudományos közösség, mind az ipar számára, és új […]

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásnak terjedése. A 45 oldalas tanulmány, amelyet a tudományos, innovációs és technológiaügyi minisztérium megbízásából állított össze egy szakértői testület, a brit kormány által november elejére összehívott nemzetközi MI-biztonsági csúcs vitairata. A dolgozat szerzői által említett fő kockázatok között […]

  Két-háromszoros a kutatócsoportok túljelentkezése a szegedi lézerkutató-központban, az ELI ALPS-ban. Szabó Gábor, fizikus, akadémikus, az ELI-Hu Nonprofit Kft. ügyvezetője a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program monitoring bizottságának látogatásán azt mondta, a három helyszínen – Szeged mellett Prágában és Bukarestben – megvalósult ELI ALPS (Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse […]

Magyar siker született az Európai Unió (EU) által évente szervezett legrangosabb tehetségkutató verseny döntőjében. A 14-20 éves korosztálynak kiírt EU Fiatal tudósok versenyén Laskai Szilveszter, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja különdíjat nyert. A 34. alkalommal megrendezett versenyen a világ 37 országából 65 ezer fiatal közül választották ki a döntőbe […]

A Wigner FK és a BME kutatói igazolták az ultrahosszú spinélettartam létezését grafitban, ami nagy lépés a spin-számítógépek megvalósítása felé. Az Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) munkatársai egy nemzetközi kutatási program keretében igazolták, hogy a grafit spinrelaxációs élettartama tízszer nagyobb az eddig […]

Egy moszkvai békebíró, Tyimur Varhamejev hárommillió rubeles (11,4 millió forintos) közigazgatási bírságot szabott ki a Wikimedia Alapítványra azzal az indoklással, hogy nem távolította el a Wikipédiáról a „különleges hadműveletről” szóló, a békebíró szerint nem hiteles információkat tartalmazó tartalmakat, beleértve azokat, amelyek nukleáris fegyverek Moszkva általi bevetésének lehetőségéről és az állítólagos ukrajnai […]

A Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) munkatársai sikeres tesztet hajtottak végre az első, túlnyomó részben magyar cégek bevonásával készült szupravezető részecskegyorsító mágnes prototípussal a svédországi Uppsalai Egyetemen – közölte a kutatóközpont. Az eredmény új lehetőségeket nyit meg a sugárterápiás rákkezelés terén is, egyben fontos lépés az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet […]