1

Közös ajánlattevőként a T-Systems Magyarország Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. 1 milliárd 308 millió forinttal nyerte azt a tendert, amelynek eredményeként 375 közoktatási intézmény jut mikrohullámon szélessávú internethez – jelent meg a hétfői Közbeszerzési Értesítőben. A nyílt közbeszerzést a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet írta ki, és a legalacsonyabb […]

Jövő év végére minden állami fenntartású iskolában lesz internet – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára. Solymár Károly Balázs elmondta: a kormány által elfogadott új modell szerint a jövőben az iskolák központi internet-szolgáltatásáért a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) felel. Első körben – szeptembertől – azon […]

A kiemelkedő teljesítményt elérő weblapokat díjazták a 13. alkalommal megrendezett „Az Év Honlapja” pályázat díjátadóján. A versenyen az eMagyarország Program megújult honlapja (www.emagyarorszag.hu) a kormányzati kategóriában nyert különdíjat. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai felügyelete alatt álló eMagyarország Program a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) irányításával működik. Legfőbb célja, hogy […]

Szilárd Leóról nevezik el az új debreceni szuperszámítógépet. A Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) november elején hirdette meg névadó kampányát, amelyre két alatt több mint hétszáz javaslat érkezett – közölte a szervezet. A szuperszámítógép elnevezésére a NIIFI november elején indított kampányt, a pályázóknak olyan magyar neveket kellett beküldeniük, […]

November 3-án kezdődött és a napokban zárult le a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) által meghirdetett névadási pályázat. A NIIFI a Debrecenbe elhelyezésre kerülő új szupergépének keres hozzá illő nevet. Egy hét alatt több, mint hatszáz névjavaslat érkezett a szervezőkhöz. A beküldött nevek közül a NIIFI szakbizottsága választja ki a […]

Eredményesen zárult a meglévő, többfunkciós megyei eMagyarország Pontok támogatására szeptemberben kiírt, húszmillió forintos keretösszegű pályázat. A felhívásra a fővárosból és mind a 19 megyéből összesen 65 szervezet jelentkezett. A húsz nyertes között települési önkormányzatok, művelődési intézmények, könyvtárak és helyi non-profit egyesületek egyaránt megtalálhatók. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai felügyelete alatt […]

Több mint kétezer iskola internet kapcsolatát kiszolgáló routereit cserélték a legmodernebbekre az elmúlt négy hónapban. A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) Sulinet+ projektjének keretében a régi, elavult eszközeinek lecserélésével és valamennyi érintett hazai általános és középiskola hálózati sávszélesség-növelését tervezi az elkövetkező két évben. Az iskolák internet-kapcsolatainak sávszélessege hosszú évek […]

Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógép-központját hozzák létre 2014 végére a Debreceni Egyetemen (DE) – jelentette be a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke. Gaál István rektorhelyettes elmondta: a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet 1,9 milliárd forint uniós forrást nyert az egyetem Kassai úti campusán megvalósuló beruházásra. Nagy Miklós, az intézet főigazgatója közölte: […]

Elindult a Sulinet+ informatikai fejlesztési program, amelynek első állomásaként több ezer korszerű és nagysebességű internet-kapcsolódást biztosító eszközt kapnak a közoktatási intézmények. A jövő év végéig tartó projektet az Európai Unió mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatja. Nagy Miklós, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) igazgatója hangsúlyozta, egy hároméves program első […]

  Uniós támogatással a szuperszámítógépes kutatást segítő program indult a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemen a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet részvételével – közölte Dombi György projektvezető csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen. A 780 millió forintból megvalósuló, 2014 őszéig tartó projekt célja a szuperszámítógépes kutatások elterjesztése, illetve a nagy […]