Kína világelső a tudományos publikációk terén: 2018 és 2020 között a világ tudományos tanulmányainak 23,4 százalékát publikálta, és ezzel megelőzte az Egyesült Államokat – írja a The Guardian. A japán Nemzeti Tudományos és Technológiai Politikai Intézet (NISTEP) által a héten közzétett jelentés szerint jelenleg Kína publikálja a legtöbb tudományos kutatást […]

Múlt hét során kibertámadás érte a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK) weboldalát, aminek következtében ─ megelőző intézkedésként ─ a teljes informatikai infrastruktúrát leállították. A támadás kivizsgálásáig telefonon és faxon érhető el a szervezet. A DIHK által közzétett közlemény szerint elővigyázatosságból állították le a rendszereket, amelyeket a teszteléseket követően fokozatosan […]

A Bosch csoport úgy döntött, hogy kockázatitőke-befektetőként tovább erősíti meglévő pozíciót a technológiai startupok piacán. A Robert Bosch Venture Capital (RBVC) 2022-ben egy új, 250 millió euró összegű alapot hozott létre startup-vállalkozások részére. Az RBVC Európa egyik legnagyobb vállalati befektetőjeként a technológiai startupokra szakosodott. Portfóliójába jelenleg több mint ötven cég […]

Májusban és az év első öt hónapjában nőtt a német elektronikai és digitális ipar vállalatainak forgalma, megrendelései emelkedtek, a jövőbeli lehetőségek megítélése pedig három havi visszaesés után júniusban már javultak az ágazat kilátásai — legalábbis az iparág képviseleti szervezete, a Verband der Elektro- und Digitalindustrie (ZVEI) szerint. A német elektronikai […]

Hamarosan egy új, közel 117 ezer négyzetméteres alapterületű, számos automatizált megoldást is alkalmazó logisztikai központból szolgálja majd ki hat ország (Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Ausztria, Németország, Csehország) vásárlóit az eMAG-Extreme Digital. A Dunaharasztiban mintegy 35 milliárd forint értékű beruházással épülő, ultramodern óriás raktár a tervek szerint már az idén karácsonykot megkezdi […]

Felszámolták a világ legnagyobb forgalmú illegális online piacterét, az orosz nyelvű Hydra Marketet – közölte a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA). A BKA és az internetes bűnözés elleni fellépést összehangoló ügyészi hivatal (ZIT) több amerikai hatóság közreműködésével 2021 augusztusa óta nyomozott, majd Németországban lefoglalták a Hydra Marketet működtető szerverinfrastruktúrát. Ezzel […]

Az Európai Unióba érkező, lefoglalt hamis termékek háromötöde online értékesítésből származik – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmányából. A leggyakrabban hamisított, veszélyesnek is minősülő árucikkek között a leggyakoribbak a parfümök, a kozmetikumok, a ruházati cikkek, a játékok, […]

Szállást kínál akár százezer Ukrajnából menekülő ember számára – jelentette be az Airbnb.org nonprofit szervezet és az Airbnb szálláshely-szolgáltató portál. A közlemény szerint a szállásokat az Airbnb, az Airbnb.org Refugee Fund adományozói és az Airbnb.org szállásadóinak felajánlásai teszik ki. Aki szeretné támogatni ezt az erőfeszítést otthona felajánlásával, az Airbnb.org-on tájékozódhat […]

Oroszország leállítja a területén a Deutsche Welle (DW) adásának műholdas és egyéb sugárzását, válaszul a német nyelvű, orosz állami RT DE tévécsatorna németországi betiltására – közölte az orosz külügyminisztérium. Moszkva bezárja a DW oroszországi tudósítói irodáját, alkalmazottjainak akkreditációját pedig visszavonja. A válaszlépések közé tartozik mindazoknak a német állami és társadalmi […]

Az RT orosz állami televízió műsorszolgáltatási engedély hiányában nem sugározhatja német adását (RT DE) Németországban – közölte a német médiahatóságok engedélyezési és felügyeleti bizottsága, a Kommission für Zulassung und Aufsicht der Medienanstalten (ZAK). Az RT DE a médiaszolgáltatásról szóló németországi szabályok alapján engedélyköteles műsor, de készítője nem kért, az illetékes […]