A „mesterséges fotoszintézis” vegyipari hasznosításáról publikáltak cikket a Nature Catalysis folyóiratában a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, Janáky Csaba és munkatársai. A cikk szerint számos kémiai anyag költséghatékonyabban állítható elő elektrokémiai úton, különösen, ha napenergia felhasználásával, és ipari szempontból kevésbé hasznos, nagy mennyiségben keletkező melléktermék átalakításával történik. Janáky kifejtette, a napenergia kémiai […]

Becslések szerint 150-180 ezer okosmérővel felszerelt fogyasztó lehet Magyarországon, ami 4,7 millióra is nőhet 2030-ig, ha a magyar piac követi a nyugat-európai trendeket. A Huawei Technologies Hungary, a magyarországi energiapiac kihívásait és lehetőségeit vizsgáló tanulmányának összefoglalása szerint a kisfogyasztók szintjén az okos mérők és a kapcsolódó eszközök jelentősen hozzájárulhatnak az […]

Jövőre tömegessé válnak az új alállomások építése, a meglévők felújítása, bővítése, a távvezetéki fejlesztéseket megerősítő beruházások. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) közleménye szerint a 2023-ban indult, sok esetben célba is ért kivitelezéseknek köszönhetően mások mellett Debrecen-Macs, Eger, Heves, Mezőcsát, Miskolc, Őrmező és Szeged-Fehértó gyarapodik új alállomással. Új trafóval bővült vagy a […]

Több mint kétszázmillió forint támogatásból fejlesztett naperőmű-felügyeleti rendszert a kábelgyártással, kohászattal, megújuló energiával és gépgyártással foglalkozó Deák Delta Kft. A vállalat a 363 millió forint összértékű fejlesztéshez 206 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap programban. Azt írták, a projekt kivitelezése során kifejlesztettek egy hardver- és […]

Bizonyos lepkefajok szárnyát cink-oxiddal bevonva környezetkímélő módon és olcsón állíthatók elő fotonikus nanoszerkezetek, amelyek lehetővé teszik a napenergia közvetlen hasznosítását kémiai folyamatok előidézésére – állapították meg az Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi, valamint Energia- és Környezetbiztonsági Intézetének kutatói. Az eredmények új távlatokat nyithatnak többek között a vízben oldott szennyező […]

A volt köztársasági elnök, Áder János klímavédelmi alapítványához köthető Kék Bolygó Tőkealap 1,2 milliárd forintot fektet a Navitasoft Zrt.-be – közölte a társaság. A informatikai fejlesztő és tanácsadó cég felhőalapú megoldásokat hozna létre a tőkebefektetésből, amelynek első, 400 millió forintos fázisát március 20-án már lezárták. A tőkealap csaknem 25 százalékos […]

Több tízmillió forintos ösztöndíjprogramot indított a Huawei Technologies Hungary az Óbudai Egyetemen — közölte a társaság. A Huawei SEEDs Kiválósági Ösztöndíj célja, hogy ösztönözze a napenergia hasznosításához, valamint az 5G ipari felhasználásához kapcsolódó egyetemi-hallgatói kutatási projekteket. Az ösztöndíjprogramban hallgatók, hallgatói csapatok és mentor tanárok vehetnek részt. A hallgatói projektek olyan […]

Az Európai Kutatási Tanács (ERC – European Research Council) kétmillió eurós támogatásával a napenergia újszerű hasznosítását vizsgáló, ötéves kutatási program indul Janáky Csaba vezetésével a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) — jelentette be az egyetem. A közlemény szerint a kutató SunFlower (napraforgó) című projektjének megvalósításához nyerte el az ERC már nemzetközileg is […]

Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében — jelentette be a japán űrkutatási hivatal (Jaxa). A tanácskozáson nyilvánosságra hozták a felülvizsgálat után átdolgozott űrkutatási program „alaptervét”. Ebből kiderül, hogy az űrhajózási hivatal most először szabott meg határidőt a holdutazáshoz. Japán részt vesz az Egyesült Államok irányította […]

A nagy energiaigényű adatközpontok építésének szabályozását írná elő Peking a helyi kormányzatok számára, Kína szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos céljainak elérése érdekében. A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság internetes oldalán közzétett tervezetben az adatközpontokat és az ötödik generációs (5G) telekommunikációs technológiát a jövő gazdasági és társadalmi fejlődéséhez szükséges stratégiai forrásnak és közcélú […]